Ms Littlewood verseskönyve: 2014

Én és maga

Hogy magát is éppen ma este
hogy magát is éppen ide le
hozta a lába tán kileste
szokásos köreim ki vele

még jobb ha hallgat sejtelmesen
véletlen lehet csak semmi más
botoljon meg keresse szemem
front lesz vagy bolygó-együtthatás

engem már sápaszt az éjszaka
nekem már tükör az életem
hogy maga és én én és maga
hisz ez már tiszta történelem

kérdés volt előbb vagy állítás
játssza csak el hogy milyen hanyag
énbennem több lett a számítás
magában több lett a műanyag

de én és maga maga és én
egy rügy ami csúnyán elfagyott
csendben mulatok baklövésén
tudja már nem olyan nő vagyok

következésképp elég fáradt
és unalmas is meglehetőst
hidegen hagy a csiszolt látszat
ne adja nekem a mesehőst

a közösségi médiából
tájékozódom én is uram
lekoptunk a közös diákról
ott követheti életutam

mert én és maga maga és én
egy kiradírozott tévedés
családi fotók csökkenésén
mérjük a múló éveket és

maga és én és én és maga
párhuzamosok mértanilag
kész amatőr vers minden szava
béna asszonánc és csupa rag

tartson elém fordított tükröt
egészen lassan hozza szóba
nálam már nincsenek új trükkök
látom magánál sem azóta

tekeregjen kínban a székén
értelmezze túl mi a hűség
hogy én és maga maga és én
történelmi szükségszerűség


Hosszú hajú, fáradt férfi alszik kalapban egy éjszakai szórakozóhelyen, társasága tükröződő, falra festett női alak, előtte Borsodi sör doboza.

Kevés dolog

Már viszonylag kevés dolog érdekel
a bonobók teremtéstörténete
hogy tényleg nem számít-e a mérete
a pontban galaxisok hogy férnek el

egy téma ami nem az utcán hever
a mikulás laminált körmetszete
Attila időskori költészete
hogy hülye vagy bölcs aki nem mérlegel

ha a mi utcánkban áll meg a mentő
három ember vagy inkább már csak kettő
az a gond hogy a kettőből egy sem él

hogy beáll végre vagy megint elmozdul
maradjunk kettőben ne ragozzuk túl
és abban hogy szebb az ősz s legszebb a tél.


József Attila szobra a Duna pesti partján, a magyar költészet napján fényképezve, a rakparton kevés járókelő, a háttérben a budai vár és bkv-hajó.

Vigyori kukások

Vigyori kukások zúgnak lefelé,
állva fityegnek hátul az autón,
lenyelik a város minden szemetét,
azt a kukát is, túl a megállón,

vigyori kukás már éjszaka felkelt,
nézte a reggelt sárga ruhában,
neki a barátja mind, ami megtelt,
addig üríti, míg makulátlan,

vigyori kukás egy nindzsa igazán,
hangtalan ugrik, zsák fel a vállra,
feketeöves kém, tompít szimatán,
jön, ha szeméthegy dől a világra,

vigyori kukás az int, ha figyeled,
füttyög a padkán, nézi az utca,
nem idegesítik túl friss gyerekek,
mint az apádat, várva a buszra,

vigyori kukás nagy hangon nevet, és
fagyban is izzad tetterejétől,
sose sutyorogna öt perc nevelést
tévesen rögzült gyermeki képről.

Fekete-fehér digitális rajz egy kukásautóról és hátul az autón ülő vigyori kukásról, ahogy megáll öt percre pihenni a szemetes kukák ürítése között.

A művelt zöldséges átveszi az árut

Hát te ki vagy, fodorfej?
Ez nem fodor, karizom,
én vagyok a patiszon.
Álljunk csak meg, semmi kétség,
ilyet nem mond hasznos zöldség,
még hallgatni is iszon.
Szerényen az csillagtök.
Lehetséges, de viszont
megszoktam a patiszont,
és fenéken billentök
mindenkit, ha sokat szájal.
De mi lesz a kultúrával?
Na jó, legyen csillagtök.
Remélem, most örültök.

Hát te ki vagy, lilafej?
Ön felettébb raplis, ám
én vagyok a padlizsán.
Álljunk csak meg, semmi kétség,
ilyet nem mond magyar zöldség,
én átlátok a rizsán.
Tán törökparadicsom.
Nem török, de partizán,
maradnék csak padlizsán,
drágán adom a lecsóm,
ne kezdj ki a pult urával.
De mi lesz a kultúrával?
Jó, törökparadicsom.
Nem vagyok maradi csont.

Hát te ki vagy, répafej?
Ó, zöldséges miszter, hát
én inkább csak paszternák.
Álljunk csak meg, semmi kétség,
ilyet nem mond művelt zöldség,
ne legyél már sutyerák.
Helyesen az paszternék.
Sokat tanult, oszt felvág,
nekem jó a paszternák,
de ha lehet, passzolnék,
egy gyökér csak ennyit vállal.
De mi lesz a kultúrával?
Na jó, legyen paszternék.
Nem sírok, bár szeretnék.

Fekete-fehér digitális rajz a zöldségesnél beszerezhető árukról, pl patiszon, azaz csillagtök, padlizsán, azaz törökparadicsom és paszternák.

Fülszöveg

Ide már ne firkálj.
Fejezd be, de nyomban,
milliószor mondtam,
drága a papír. Állj,
ide már nem lehet.
Többször hadd ne mondjam,
veled csak a gond van,
csak a gond van veled.
Ne magyarázz, látom.
Betű hátán betű,
hányatott életű
krikszkraksz, ákombákom.
Ide már nem való.
Súlyos irgumburgum,
abbahagyni, mondom,
tán süket vagy? Halló,
ide már nem szabad.
Nem szabad, és kész, pont.
Hadd ne legyen szempont
gyerekes indulat,
más, hogyha megintik,
hálásan térdrerogy.
Fogd már fel végre, hogy
ide már nem illik.
Ide már nem.
Mert csak.
Digitális rajz egy verseskötetről, a könyv borítóján a plömplömfülű morcingó és más rejtélyek cím, a hátlapon a versbe szedett fülszöveg látható.

Szobor

Párizsig futottam előletek
a zenének vége ott menekül
magatok húztatok rám szerepül
akik nekem szobrot emeltetek

egy másik sámánt kell keresnetek
ti sosem boldogultok egyedül
áttörtem oda mégsem sikerül
levetni a tonnás hiteteket

hiába zúztam saját kezűleg
nektek ostobák valószínűleg
mániátok ez a szobordolog

döntse már le valaki helyettem
nem érem el amúgy minden rendben
az egyetlen barátommal vagyok


Jim Morrison párizsi Pére-Lachaise temetőben található sírján álló, rajongói által összefirkált szobor, sörösüvegekkel és cigarettával dekorálva.

Budapest

1.

Azt mondd meg nékem
mért nem állok le vele
dörzsöli agyamat
ezer kis története
itt van a város
vagyok lakója
ebbe a koszba
tett le a gólya
neve is van
de én ki nem mondom
az olyan lenne
mint a porondon:
színpadias.

2.

Csak hogyha külföldről.
Kevés, hogy elgördül
egy nyakigláb kaptár
feletted unottan,
úgy maradsz, nem kattan
vissza még a naptár,
nem vetít a raktár
megszokást a képre,
formálódó napnál
lesheted meg végre,
milyen is. A térre
nem úgy nézel, mint már
ezerszer, ma kaptál
két új szemet, mért ne
tennél egy kört érte,
turistaszereptől
csatakosan flangáld
be, ki, át, míg eldől,
két vadiúj szemtől
állt a fókusz szépre,
vagy csak mert felőröl,
ledarál, beszürkül,
ha tudod, hogy megvár
ahogy hagytad, élve.
Ha először látnál
várost, beleférne,
hogy szépen elölről
kezdjétek, ha kér, de
csak hogyha külföldről.

3.

Előbb látott tigrist, mint kecskét,
első szava az volt, hogy neurózis,
az oviban sem hitt a Mikulásban,
megemészti a szőrt és cellulózt is,
sose mondja, hogy kérem, vagy hogy tessék,
légkalapács hangjára táncolni kezd,
egysávoson is előzi a mentőt,
sajátosan szmogszerű szagot ereszt,
arca viasz és alvázvédő festék,
össze-vissza szavaz és bujálkodik,
hídpillérre mászik minden vasárnap,
néphagyománynak tart egy túrórudit,
jól beekizve találják az esték,
a hajnalt egy megállóban várja ki,
ruhája alatt zacskó fedi testét,
vidéken beszélik, mind így jár, aki
előbb látott tigrist, mint kecskét.

4.

Éjszaka összemegy.
Minden egy sarokra van mindentől,
minden utca metszi egymást, ettől
egészen kicsike,
senki sem hiszi, de
minden kocsma egymás mellett nyílik,
öt perc csak a kaputól a hídig,
rövidül sötétben,
mondhatni nem éppen
hatalmas, épphogy aprócska, mivel
mindenki összefut mindenkivel,
kezet fog, elköszön,
megintcsak szembejön,
mindennel minden más párhuzamos,
van, hogy meghajlik a négyes-hatos
tengelytávján a tér,
míg végül összeér,
téved a térkép, ha leszáll az éj,
a nagy távolságok és a veszély
nem más, mint dumahegy.
Éjszaka összemegy.

5.

Szétfolyó november hidegek az éjek
műszálas ködpaplan most kéne hogy féljek
elfojtja a hangot nem jön más csak taxik
olvad rám a holdfény csorog mint a plasztik
a macskák elbújtak néhány varjú száll még
azon a sarkon túl mocorog egy szándék
gyilkosan régi és hideg mint hét halál
maga a város vár rám ott és felzabál

6.

Tájékoztatjuk a tisztelt,
hogy már megint feltúrtuk.
Egyszerre, hogy minden egy
aszfaltba fúrt óriás luk
legyen, és fenn a hegyen
ne közlekedjen, ami.
Tudhatnák már maguktól,
fárasztó bemondani,
hol indul a pótlóbusz,
ikarusz, szállhatnak fel,
ha van szárnyuk. Ha nincsen,
minket az nem érdekel,
lépjék át, ha arra megy.
A karbantartás miatt
recsegés percet késik,
sínjét vésik, másikat
indítanánk, de sajnos
a vonal éppen süket.
Az okozott kellemetlenségért
szíves megértésüket.

7.

Én olyan nyarat akarok, hogy oldja
az aszfaltról a húgyszagot a nap,
a húgyszagú aszfaltot a forróság,
a forróságot semmi, de semmi.
Legyen kimerítő menni, tenni-venni,
mint a pokolban, költőice mondva,
a buszon szőrösödjön az unalom szaga,
és rezegjen az ablak minden éjszaka.
Forróság oldjon fel húgyszagú napjában,
rezgessen az aszfalton rezgő levegő,
olvasszon össze a busszal az izzadás,
végül ne maradjon semmi, de semmi más
csak én, az ablak, a húgyszag és a pokol.
Mindenki más addig nyaraljon valahol.

8.

A galambok az utcán
félig vad állatok.
Nem valami nagy szám,
de ha már itt lakok,
és pont lakik erre
egy mindenre tojó, bámész,
furán ösztöngyenge
urbánus fajta,
megfigyelem őt.
Ha az utcán majdnem rálépsz,
nem menekül, sőt,
mintha nevetne.
Látom rajta.


Az emberek a metrón
szintén ugyanazok.
Énszerintem mind klón,
de ha már itt lakok,
és pont lakik erre
egy mindenre tojó, mufurc,
furán ösztöngyenge
urbánus fajta,
kísérletezel.
Ha a metrón mellényomulsz,
nem menekül el,
pedig szeretne.
Látom rajta.

9.

Kosztümje van és cselédbokája,
átveszi a város lüktetését,
leszalad a mozgólépcsőn, szája
összeszorul a koncentrálástól,
alul mindig megáll és kivárja,
lelépni nem mer még lendületből,
időben jelez, hogy majd leszállna,
nehogy fennmaradjon, ajtóhoz tör,
nem hisz abban, hogy visszatalálna
ha túlmegy, el is késne biztosan,
nem spórol kaján, nála kizárva
minden, amit otthon szoktak főzni,
nem vállalható, ha más is látja,
szívja magába, dinamikusan
lükteti, gyűlöli, de hiába,
kosztümje van és cselédbokája.

10.

tak tak tak tak
takatakatakataka
dobozolok
sok a sok a sok a sok
munkakakakakakakaka
fontos vagyok
fontoskodokdokdokdok
doktor phdhádéhádéhádé
tévém nyakkendőm miafasz
az ember kiég
az embernek kiég az
agyagyagyagyagyagyagya

11.

Azon a napon
a Parlamentről az állványzat leomlik
mindent felzabál az atom meg a zombik
senki nem ül három órát a dugóban
igazat mondanak minden híradóban
pontosan érkezik a zónázó vonat
a terepjárós is indexel ha tolat
a fák meg a bokrok feltörik a betont
elhallgat hogy hagyják szabadon a peront
leszakad a Lánchíd és kitör a pestis
nyugodt hellyé válik Buda is meg Pest is
szelektíven gyűlik magától a szemét
altinak álcázzák a mulatós zenét
minden gombóc fagyi annyi lesz mint régen
nem osztanak ebédet a Moszkva téren
beleszivárog a Duna a metróba
mindenki azt fogja hinni hogy főpróba.

12.

Emhetes az éjszakában, utolsó emelkedő,
mögöttünk az ezerszínű vidék, ami élhető,
összeállnak iszonyatos kaptárrá a fényfoltok,
eszembe jut az a szám a Minitől és mosolygok.



Éjszakai Budapest a kivilágított Erzsébet híd pilléreivel, Dunával és a városi forgalomban a pesti rakparton haladó csillogó tetejű autókkal.




Ügyürü

Utálom, mikor becéznek,
falnak megyek tőle,
kihirdetem fűnek-fának,
elég már belőle,
mai naptól megszűnt Janka,
fogjátok fel, nyálas banda,
Jan vagyok, és pont,
lesz különben gond.
Gond, bizony mondom, gond,
hidd csak el,
hogy hatalmas nagy gond.

Nincs több ügyürü-bügyürü,
komolyodjunk meg már,
van neked is rendes neved,
te sem lehetsz lekvár,
ismertetem céljaimat,
vesszen az utónév-divat,
Boró, Eri és Pan
mind harcostárs és span.
Span, nagyon elszánt span,
de igen,
van ilyen szó, hogy span.

A fiúkat nem érinti,
ez sem igazságos,
csak az egy Ber csatlakozott,
róla a fél város
eddig sem hitte el, igaz,
hogy a neve az, ami az,
már tudja, mi a harc,
egy harcban edzett arc.
Arc, egész helyes arc,
a Bernek
jól áll a harcos arc.

Nem állhatunk meg félúton,
ugye, Zsely és Bian,
nyelvújítás minden fronton,
hajrá, mindannyian
zöld hajnalban fel, tás, sap, sál,
tiszta din, aki most lazsál,
nincs mó, mire várnánk,
nagy mun, ami vár ránk.
Ránk, senki másra, ránk,
akkor is,
ha furán néznek ránk.

Egyre nő a tömegbázis,
Rebe, Katin, Emő,
nagygyűlés a libikónál,
rám mindenki vevő,
halkan füttyög egy cinfió,
kampányszendvics pár porció,
pulyson, ubor, papri,
tiszta kerti parti.
Ti, szorgos népem, ti,
küzdjetek,
van benne romanti.

Aki eddig kiröhögött,
kezdheti a sírást,
megírtam egy csomó kérvényt,
és a helyesírást
csak idő kérdése, hogy a
Tudományos Adémia
bügyürgéstelenre
szedje végre rendbe.
Be, szabálykönyvbe be,
be, be, be,
egy bir is tudja, be.
Fekete-fehér digitális rajz elszántan cigánykerekező kislányról, pólója virágos, nadrágja kockás, arca nem látszik, haja lobog, neve Janka.

Radiátor

Hallgattuk azt a Kaláka-lemezt,
közben gondoltam amazt, meg emezt
iguánául,
olyat, például
hogy laknak-e nálunk is állatok,
nagy dolgot sajnos nem kell várnotok,
zenét se szerzek,
mert az a helyzet,
laknak ugyan, de nem valami sok,
azok is eléggé szánalmasok,
van a muslica,
ami huss, szia,
elrepül, és csak ennyire képes,
a felhozatal elég szegényes,
vannak a legyek,
őszinte legyek,
lábamat egyik sem szimatolja,
merre jártam, nagy ívben letojja,
mint az ablakot,
és súrolhatod
a pöttyöket, amik csíkos nyálka
formát öltenek víz hatására,
estére pedig,
ha a reggelit
lehajigálom, és ott is hagyom,
megjelenik egy hosszú hangyanyom
faltól kolbászig,
ritmusra mászik
egy-két miniatűr gyalogezred,
viszont ha kicsit piszkálni kezded,
mind elmenekül,
játszhatsz egyedül,
mondom, színtiszta merő unalom
állattanilag ez, ahol lakom,
kivétel egy van,
izé, hogy mondjam,
a sárkány a radiátor mögött,
ő sem olyan rég, hogy beköltözött,
bár az is lehet,
hogy minden telet
itt töltött, csak én nem vettem észre,
mert a paplan sarka alól nézve
nagyon is kilóg,
olyan száz kilót
nyomhat, éjszaka motoszkál halkan,
ha kidugom, csikizi a talpam,
bugyborog és rág,
ha a termosztát
kattan, azonnal bevirgoncodik,
kilopózik a könyvespolcokig,
kicsit pakolász,
éles foga száz,
hajnal lesz, mire lenyugszik végre,
erőssége a környezetébe
beleolvadás,
ezért senki más
a családból eddig nem szúrta ki,
nem is láthatja meg senki, aki
nem elég bátor
a radiátor
mögé nézni, ahol minden van ám,
nem csak sárkány, de zokni tonnaszám,
csokiba ragadt
pár legódarab,
nem csoda, hogy a nem elég bátrak
közé kell sorolnom jóanyámat,
de ő legalább
nem mondja, nahát,
miket találsz ki, csak hogy magától
egy zöld, kifordított radiátor
formájú izét,
ami a vizét
fújja tűz helyett, ha tekergetik,
nem tud elképzelni, erre pedig
én annyit mondtam,
mindjárt gondoltam,
de mély együttérzéssel, mert mégis
az anyám, és ha ő meg a partvis
viszonyát veszem,
megáll az eszem
a nagy lelkén, hogy felajánlotta,
kisöpri onnan, jobban, mint szokta,
persze nem hagytam,
mert az állattan,
mint azt neki is boncoltam kicsit,
egy darab sárkányban merül ki itt,
ami szomorú,
se túzok, se gnú,
mindig csak ezek a legyek, hangyák,
amik az embert hidegen hagyják,
ő bólogatott,
majd arra jutott,
hogy szerinte egy akvárium még
pont beférne, ha innen a tévét
áttoljuk oda,
de csak akkor, ha
fogom ezt a partvist, duma nincs ám,
és kitakarítom, mint a villám
az összes sárkányt,
a legójárgányt,
manót, cicát és minden pordögöt,
ami él a radiátor mögött.

Digitális rajz zöld pikkelyes, csillagszemű, radiátor formájú sárkányról, farkán ruha szárad kiteregetve, előtte hosszú sorban hangyák menetelnek.

Egyéb sárkányban gazdag versek gyerekeknek:

Jó reggelt!

Még tíz percet, monoton perceg a gonosz vekker, közel a reggel,
aztán csippan, riadó, itt van az idő, rajta, recsegő hangja
irtó undi, lenyomom, szundi, nekem a napfény alaki bűntény,
rázhat bárki, okosabb várni, aki ráz, fárad, hamarabb nálad.

Még öt percet, asziszed, perceg, pedig ez gyorsul, tikitakk, orvul
másodperceg, kakofón tercet csiripel széjjel, rövid az éjjel,
szörnyű álmos a gyerek, vánkos, takaró vonzza, a szunya hossza
nyúljon kissé, hiszen így frissé hogy tud válni, komolyan, bárki?

Még két percet, odakinn serceg a tojás lágyan, de az én vágyam
egy kis hömböly, ne nekem döngölj, nyomorult óra, az okos szóra
mégis trilláz, nyugalom, nincs gáz, üde az arcom, de belül alszom,
meg kell szokni, robot- és zombi-üzemű félig a napom délig.


Digitális rajz reggel fogat mosó gyerekről, a vekker pár perce riasztotta fel a szundiból, ezért álmos, belül alvó robotnak látja magát a tükörben.

Pont, pont, pont

Ejnye, nicsak,
horgászni csak
mászva jutsz el,
annyi cucc kell,
orsó, bojli,
hangyabolynyi
trükkös holmi,
felsorolni
nehéz dolog,
zsinór, horog,
esőkabát,
és így tovább,
pont, pont, pont,
szák, ülőke,
fémelőke,
víz és fű, négy
tarka műlégy,
bot és kapás,
kuttyogatás,
harcsa, süllő,
helyben süllő
fokislángos,
kis haltápos
dézsa tömni,
ésatöbbi,
ponty, ponty, ponty.

Digitális rajz balatoni horgászatról, a kapás pillanatában pont két ponty akad horogra fröccsenő vízcseppek és fodrozódó hullámok között.

Indóház

Mondja kérem, bakter úr,
nem beszél, csak bakterul?
Addig jó, hogy viszonylat,
ezt még értem viszonylag,
ködös szó a kötöttpálya,
és valami akadálya
csak van, hogy a vonatot
úgy hívjuk, hogy vonat, ott
áll a sínen, nem lehet más,
acélfejű hernyóóriás,
nem húzvány, nem tolatvány,
mégis külön tudomány.
Árulja már el, bakter úr,
hol tanulhatnék bakterul?
Fejem töröm keményen,
nem értem és nem értem.

Nem haragszol, remélem,
mávul mondtam, azért nem.
De pont jön a sínkapcsoló,
mögötte a krampácsoló,
és miközben krampácsol,
krampács-szinkrontolmácsol.
Kezdjük tán az indóházzal,
onnan indul padlógázzal
ezer színes szerelvény,
szépen összeszerelt, tény,
ám ha teljes vágányzárat
kerül el a zárványjárat,
felgyorsul az akció,
kell egy csere-trakció,
púpos vagy bobó duplagép,
púpjával bohón zúgva tép,
vontatványig gépmenet,
elfékezte, vége lett,
nem marad más, csak egy remot,
igába is fogják legott,
megrakodni nem helyes,
kivéve, ha szergejes,
azok meg a jelzőfények,
és még csak most jön a lényeg,
jól jegyezd meg, ha Háros
Budafokkal határos,
megfordul a teherforda,
sose húzva, csakis tolva,
nem innen oda, hanem
onnan ide, gyermekem,
csavarodnak bizony hatot
iszonyatos viszonylatok
akár a szövőfonal,
és ez csak a fővonal,
hátra van a mellékvágány,
ahol három dízeljárgány
anyagol és menesztik,
zúg az andráskeresztig,
eltovábbít kilenc vagont,
kivéve, ha arra ma pont
elszúrta a reszortos,
szurtoskezű, de szorgos,
a nehézményt megvizsgálja,
nehézgépre van vizsgája,
tudod, az a nagykocsis,
mi történt a múltkor is,
a térközjelző felizzott,
megtorpant biz ott a bizmot
vaskeréken, na kérem,
mindent értesz, remélem.

Ön mit gondol, bakter úr,
megtanultam bakterul?
Bár nagyon jól haladtok,
ez még csak az alapfok.
Digitális rajz egy MÁV szerelvény előtt, kötöttpályán haladó csíkos festésű M61 Nohab mozdonyról, a vonat felett szürke és piros dízelfüst úszik.

Lépa, letek, mogyoló

Lépa, letek, mogyoló.
Aztán jött a logopédus,
berregett egy nagyot, és huss,
előénekelt nekem:
répa, retek, mogyoró,
ismételd, ha kérhetem.
Csak lestem a székemen,
meg sem mukkantam sajnos.
Azóta már szégyellem,
mert szerinte világos:
egy, nem tehetek róla,
kettő, ezért vagyunk itt,
három, csak gyakorlás kérdése,
és menni fog fényesen.

Mit szütsz kisszűc, tán szósz húszt?
Aztán jött a logopédus,
sziszegett egy nagyot, és huss,
előénekelt nekem:
mit sütsz, kis szűcs, tán sós húst,
ismételd, ha kérhetem.
Csak lestem a székemen,
meg sem mukkantam sajnos.
Azóta már szégyellem,
mert szerinte világos:
egy, nem tehetek róla,
kettő, ezért vagyunk itt,
három, csak gyakorlás kérdése,
és menni fog fényesen.

Etty metty mag meg még etty metty.
Aztán jött a logopédus,
csettintett egy nagyot, és huss,
előénekelt nekem:
edh medhmag meg mégedh medh,
ismételd, ha kérhetem.
Csak lestem a székemen,
aztán nevettem sajnos.
Azóta már szégyellem,
mert teljesen világos:
egy, nem tehet róla,
kettő, ezért vagyunk itt,
három, csak gyakorlás kérdése,
és menni fog fényesen.

Fekete-fehér digitális rajz a répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó logopédiai célra használt mondóka tartalmi elemeiről.

Tokamaki-san

Szaladok fürgén, kegyes uraság,
morogni, látja, több mint butaság,
hozom a tápot, csócsát, betevőt,
rohanok, csak ne nyeljen levegőt.
Értettem, Tokamaki-san!
Termeltem, igya deciszám!
Jobb kaja nincsen, mint az anyatej,
tolja be, kincsem, nő a babafej,
körtoka készül, nem lájt, csupa zsír,
ilyen étvággyal már a csuda bír.
Hai, Tokamaki-san!
Háj, rezeg igazán!
Egy combon nyolc hurka,
kerek és egyben pindurka.

Jó uraságod folyton kajabál,
potroha éhes, jöjjön kaja már,
harsan a kényúr, zeng a kerület,
lassan az álmos szolga beüget.
Értettem, Tokamaki-san!
Termeltem, igya deciszám!
Izgul a szomszéd, kínzom kegyedet,
gyivinél felnyom, azzal fenyeget,
pedig ha tudná, ó, hogy Toka-san
bepuszil egyben százat, de lazán.
Hai, Tokamaki-san!
Háj, rezeg igazán!
Egy vádlin négy hurka,
neten is néztem, tök durva.

Két szeme két kis rejtett husicsík,
tompora reng, ha bárki belecsíp,
üres a szája, rögtön bepörög,
holstein-fríz a receptért könyörög.
Értettem, Tokamaki-san!
Termeltem, igya deciszám!
Beveszem, tényleg kell a babaháj,
parancs nyöszöre, ó nagy maki, hai!
van, amit nem tud egy sem, ki csodál,
hatszor egy hobbit sem vacsorál.
Hai, Tokamaki-san!
Háj, rezeg igazán!
Egy csuklón két hurka,
doki is mondta, szép munka.

Tradicionális japán témákat tartalmazó digitális rajz egy jó étvágyú, anyatejtől tokás, hurkás és potrohos babáról, ahogy törökülésben mosolyog.
Digitális rajz a japán Sakura ünnephez kapcsolódóan a kivirágzott tavaszi cseresznyefa rózsaszínben pompázó ágáról.


Chanson


Fortepan-fotó két Karády Katalin stílusában cigarettázó lányról, akik egy létrán ülnek hosszú szoknyában és micisapkában, a háttérben kerítés.

Ezen a képen
Ilusom drága
emlékszel-e még
létra fokára
felkucorodtunk
Karádyt adva
felvetett fejjel
néztünk a napba
hosszú szoknyában
vártuk az időt
begyakoroltuk
a tükör előtt
átutazunk csak
itt a vidéken
színpad a sorsunk
fényt ide kérem
létrányi démon
apus is büszke
cigarettavég
hamvadt kezünkre

Mert ez az a perc
mit el nem csókol
tőlünk soha már
semmi utókor
időbe festve
adjuk Karádyt
halálos tavasz
fenn a létrán itt
ezen a réges-régi dagerrotípián
senki nem tudja
ne tudja senki
mért kellett nekünk
létrán billegni
mért nem a földön
pózol a dáma
mért levegőbe
libben a lába
bizony a mindent belepő csirkeszar mián
az ám a csirkeszar mián
ezen a réges-régi dagerrotípián

Ezen a képen
Iluskám édes
mi is elhittük
hogy lehetséges
majd a tálentum
majd az akarat
ebből a szögből
alig látszanak
hátrébb az ólak
tyúkok a szélen
felvetett fejjel
húsz éve nézem
már a kerítés
kidőlt azóta
nem kívánkozik
újabb fotóra
holnap ha bírom
elnézek feléd
hamvadt kezünkben
cigarettavég

De ez az a perc
mit el nem csókol
tőlünk soha már
semmi utókor
Karádyt adjuk
néha titokba'
halálos tavasz
mezei munka
viszont a réges-régi dagerrotípián
senki nem tudja
senki nem sejti
milyen érzés volt
létrán billegni
mert aki fenn ül
valódi dáma
és alig éri
földet a lába
talán a mindent belepő csirkeszar mián
az ám a csirkeszar mián
ahogy a réges-régi dagerrotípián


(a Fortepan-mesék 1. számú képéhez:

Sokarcú

Ne gondolj rá.
Csak bevonzod, aztán keres.
Nem vagy elég optimista,
az a bajod, nem a tények,
ha belebuksz, konyec, nyista,
a te hibád, magadra vess,
a jövő csak várólista.
Tényleg.

Gondolj rá.
Csak a hülye nem méri fel.
Lásd az útját, tudd a végét,
tartsd szárazon, serkenj, suhanj,
harcra készülj, hogyha békét,
nem kérdés, hogy kit érdekel,
nem válasz, hogy nyomd el végképp.
Ugyan.

Ne gondolj rá.
Ha szembejön, kanyarodj el.
Szedd a lábad a sarokig,
oldalazz a házak falán,
ha utánad kanyarodik,
nem üldözés, ómen, rossz jel,
csak várj, míg eltakarodik.
Talán.

Gondolj rá.
Ha szembejön, köszönj oda.
A legsimább kezdőmondat,
szép napot, pár uncsi téma,
aztán pedig tájékoztasd
szép tagoltan, mint ahogy a
braavosiaktól tanultad.
Nem ma.

Nyulli

Nyulli egy finn nyúl.
Lakhelye Pylkönmäki,
onnan háziasítottuk a polcra.
Nem is maki ám,
csak apró egybeesés,
hogy ugrál, aztán kidől este nyolcra.
Egy finn nyúl Nyulli,
és ha nem figyel oda,
gyakran a halat is kalának mondja,
de ha koncentrál,
és hegyezi a fülét,
szétáll, és csak a névelőket rontja.

Nyulli egynyúlnyi.
Egy kicsit talán nagyobb,
nem férne bele egy bűvészkalapba.
De zsugorodik,
ahogy a belsejében
összeszöntyörödik lassan a vatta.
Nyulli egy nyúlfi.
A szülei is nyulak,
bár besegített egy olló és egy tű,
és mert olvasta
a Kalevalát, büszke,
hogy ennyire eposzi eredetű.

Nyulli ugrónyúl.
Mint egy nagy ugróegér,
csak ez nála származásán alapul.
Finn, na és ugor.
Ő így szokta mondani,
mert elég nehezen ragoz magyarul.
Nyulli ugornyúl.
Én tiszteletben tartom
mind nemzeti meggyőződését, ha kell,
mind a nyelvtanit,
mert helyesen az ugrik,
de sajnos ez egy nyulat nem érdekel.
Digitális rajzon Nyulli Kalevala, a gombszemű, vattával kitömött, Pylkönmakiból háziasított finn és ugor nyúl hegyezi a fülét a polcon és koncentrál.

Egészséges táplálkozás

Kedvencem a zöldségleves,
nincs jobb, ha egy gyerek beles.
Csak a répa
a probléma.
Túl sárga, mert belül irigy,
rendes kaja nem néz ki így,
utálom, na.
Bár ne volna
belefőzve, se a zeller,
egye meg más, szeretettel
átengedem.
Szegény fejem
azt se tudja, hová dugja
a borsót, hisz inkább dudva,
nem is zöldség.
Jaj, segítség,
mi ez megint, karalábé?
Hányszor mondtam, nem kell, kábé
tízezerszer.
Mégis felszel
mindent, aztán felforralja,
értetlen az ember anyja.
Bezzeg tészta!
A kis részt a
tányérban, amit elfoglal,
keveselem, és jó okkal.
Rossz az arány.
Szinte parány,
a sok színes kerti gyomja
megint egészen elnyomja
a szegénykét.
De egyébként
kedvencem a zöldségleves.
Nincs jobb, ha egy gyerek beles.

Kedvencem a finomfőzi,
a csokit is beelőzi.
Alig várom,
bekajálom.
Kedvet csinál nekem, dalost,
sok benne az élelmi rost,
és vitamin.
Bár odakinn
termő cuccot raknak bele,
fontos, hogy ne legyen tele
cukkinivel.
Főleg, mivel
ebben is lapít a borsó,
nem segít az ízén bors, só,
ha meglátom,
kipiszkálom.
Ez pedig mi? Kukorica?
Egye meg a mangalica.
Vágva szép a
sárgarépa,
viszont nem jobb semmivel se,
el kell, hát az ember rejtse.
Sárga törpe,
hopp, a földre.
Véletlen volt, majd azt mondom.
Semmi mással nincsen gondom,
hisz a rántás
szinte áldás.
Közted és a rost közt ott áll,
végveszélyben emígy szolgál
ő reményként.
De egyébként
kedvencem a finomfőzi.
A csokit is beelőzi.

Kedvencem a gyümölcssali,
ha neked is, üvöltsd, hali!
Csak az alma
kényuralma,
amitől a falnak megyek.
Mi van, mást már ne is egyek?
Mert őshonos?
A főokos
szüleimnek mániája
a meggy ízharmóniája.
És a barack.
Ha egy palack
lenne ilyen, mondjuk szörpként,
rárepülnék szinte önként.
De a parancs,
hogy a narancs
fogyjon gyorsan, sose tör be.
Ez a folt itt vilmoskörte?
Ez meg banán?
Nincs más talán?
Ej, na végre. Ez az, kérem.
Miszlik enyhén cukros lében.
Oké minden,
felhörpintem.
Az se gond, ha nem csak enyhén,
mert ha a vizet szeretném,
csapot nyitnék.
Miért hinnék
annak, aki ezzel ámít?
Kinek a tápanyag számít,
egyen kőszént.
De egyébként
kedvencem a gyümölcssali.
Ha neked is, üvöltsd, hali!

Digitális rajzon egy egészséges táplálkozású királyfi palástban, gondolataiban zöldségek és gyümölcsök forognak, répa, borsó, alma, vilmoskörte.

Gumicukor

Van egy kis zűr, megint lenyeltem egészben.
Elképzelem, hogy a gyomromban tenyésztem
egyre tovább és tovább
a macikolóniát,
és búsan hallgatom, miközben emésztem:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve, bár hogy mért jó neki, nem értem.

Van egy kis zűr, pedig már mondták, ne tegyem,
hihetetlen, hogy ennyi esze ne legyen
egy ilyen nagy kölöknek.
Ők odabenn pörögnek,
én meg csak hallgatom, hogy nyiszog a begyem:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve, ha óvatlan módon lenyelem.

Van egy kis zűr, a gumimedve fifikás,
mindegy, hogy sárga vagy rózsaszín vagy lilás,
bármennyire kedveled,
lecsusszan, és lesheted,
aztán hallgathatod, míg tart az ugrálás:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve; fura, hogy nem hallja senki más.
Digitális rajzon színes gumimacik, azaz medve formájú nyúlós gumicukrok ugrálnak pattognak, nyiszognak és pörögnek fel-alá a konyha kockás kövén.

Fényképek

Az én kedvesem fotózik.
Mindent, amit szeret, engem is.
Most őszintén? Leginkább engem.
Tudod, imádja a helyre kis
cicimet, és a pózos kedvem.
Van, hogy csak mögém lopózik,
és katt, egy mosoly az albumba,
egy szem, egy száj, egy ruha, egy kéz,
mind én vagyok. Hatalmas munka,
mire az ember mindent megnéz,
máris itt egy új fotó, klikk.
Nézd, persze ezen is én vagyok,
egy kisbabával a karomban.
Élek, valósággal ragyogok,
hát nem gyönyörű? Az, valóban.
Ezen hull a hó és hózik,
de kabátban is jól mutatok.
Balaton, fontos vendégekkel,
itt meg egy estélyen mulatok.
Tömve vagyok szép emlékekkel,
és ha egy-kettő elúszik,
néha előveszem magamat,
és gyönyörködök egy keveset.
Rendezgetni kedves feladat,
szép vagyok, boldog, és nevetek.
Az én kedvesem fotózik.
Ezt viszont soha nem szerettem.
Ritkán, de van kép, amit elront.
Ülök a konyhában, dermedten,
mert ott és akkor jöttem rá pont,
ahogy egy tető megcsúszik,
elsodorva, ami már törött,
hogy milyen halálosan mindegy,
ki áll ott, a kamera mögött.
Figyel, csodál, kattogtat, elmegy,
műtermekbe jár, melózik,
etetem, és néha megdugom.
De őt magát észre se vettem.
Mi a szerelem? Most már tudom.
Én végig magamat szerettem.
Tényleg ekkora hiánycikk
némi szaros kis elfogultság.
Talán ezért van, hogy felkavar,
ha a képek azt mutatják,
amit a tükör is eltakar.
Az én kedvesem fotózik.
Eszköz, amin keresztül nézve
nem torzít a belső optika,
amit akarsz, azt látod végre.
Magadat. Ennyi a praktika,
de aki függő, fogódzik.
Mióta csak rájöttem, félek.
Rajta keresztül imádtatok,
de szaporodnak a rossz képek.
Többségén, persze, vidám vagyok,
de egyre többször becsúszik
egy folt, egy heg, egy fintor, egy ránc,
mind én vagyok. Hiába kerülget,
már nem olyan, mint volt a románc.
Én változtam, nem ő. Feszengek,
ha az ágyamba bekúszik,
hátha ő is rájön, és annyi.
Le kell lépnem, amíg még lehet.
Ideje magam mögött hagyni
egy jól dokumentált életet.
Megvan a jegyem Toulouse-ig.
Ott még vad és bohém gall fények
árnyalják a portrék tengerét.
Profitól tudom, mik a tények:
nincsen rossz téma, csak gyenge kép.
Az én kedvesem fotózik.


Fekete-fehér fotó, pózoló kedvesét fotózó göndör hajú férfi, arca előtt optikával ellátott analóg fényképezőgéppel fókuszál, élesít és kattint.

Póz

Egy nap majd eljön értem megint az ihlet,
mikorra várom, nem verem nagydobra.
Addigra kitökölöm, ígérem nektek,
hogy legyek saját magam lovasszobra,
és spontánul leleplezem, itt van, nesztek.
Addig is vigyázzatok magatokra.


Digitálisan domborúra torzított fekete-fehér fotón Hadik András, a híres huszárezred névadó parancsnokának lovasszobra a budai vár Úri utcában.

Költök

Megélek.
Nem sokat költök.
Inkább csak az akciósat,
hó végén azt se.
De félek.
Amit betöltök,
az állás, egyre szűkösebb,
beprésel lassan.
Dolgozok.
Nem sokat költök.
Munka közben nincs rá idő,
és nem is mernék.
Bort hozok
haza, és köldök-
nézésre fecsérlem időm,
úgy lefáradok.
Legtöbbször
nemigen költök.
Se pénz, se idő, mit költsek,
értelme sincsen.
Ha ötször
hétből bedőltök
az ágyba, ti sem. Vagy talán?
Á, minden költő
pojáca.
Míg ti tököltök,
van az a női magazin,
talán külsősként.
Pár tárca.
Hiszen nem ördög-
tőlvaló és átmeneti.
Ugyan, nem bárca.
Remélek.
Fülembe dörmög
az éj, és megerősíti,
jobb vagyok náluk.
Megélek.
Nemigen költök.
Hétvégére pár üveg sör
elég is nekem.

Foganatosítás

Sas, sas, itt veréb!
Kérem, a szemét
tartsa ma nyitva!
Hall engem? Vétel!
Szörnyű hír ért el
átirányítva!
Nagy bűnszervezet
nyomára vezet
egy informátor,
sittes a múltja,
hát ezért fújja
be őket mától.
Személye titkos,
annyi a biztos,
búg, mint a galamb,
el sose téved,
hopp, attól félek,
elszóltam magam.
Felejtse el, és
tudja, csak kevés
időnk van hátra,
sok gyanúsított
húzza a csíkot,
nem épp bezárva.
A fehéregér
maffiavezér,
mind félnek tőle,
nem ismer mókát,
a vörös rókát
simán lelőtte.
Na és a szúnyog?
Ha arra sunnyog,
kevés a szép szó,
védelmi pénzt szed,
elissza, részeg,
makacs vérszívó.
Hát még a bolha!
Ő ne koholna
hamis alibit?
Hihető tanú,
bármily szomorú,
alig akad itt.
A lárvaleső
már visszaeső,
közismert csempész,
társa a görény,
priusza tömény,
ő sem kiscserkész.
Zordak a tények:
sok aljas féreg
garázda dúvad,
úgy értem, kukac,
pondró és csimasz.
Még kiskorúak.
Csoda-e, kérdem,
hogy ehhez mérten
becsúsznak hibák.
Fájó, de igaz:
rajtunk röhög az
állatalvilág.
Hall engem? Vétel!
Ön biztos kézzel,
azazhogy szárnnyal
intézze ügyét.
Sas, sas, itt veréb!
Ki mással tárgyal?
Egyes vészhelyzet!
A központ jelzett,
konfliktus látszik
a tölgyfa-téren.
Ne hagyja, kérem!
Még az hiányzik
hogy a vad vércse
testileg sértse
a szegény cinkét,
és hogy a héja
gépkarabélya
elsüljön ismét.
Ne nagyon várjon,
suhanó szárnyon
körözzön párat,
hiszen körözés
alatt áll sün és
sok egyéb állat.
Csak még egy pár szó:
fegyvernek látszó
tárgy van a nyúlnál.
Na és a pele,
vigyázzon vele,
ha zsebbe nyúlkál:
szó nélkül tüzel,
miután közel
ért az áldozat,
nem kérdez kétszer.
Szóval csak ésszel.
Mert a zöldmoszat
ide a bökőt,
még éjfél előtt
akcióba lép,
bandája falaz,
söpredék, azaz,
vízi hordalék.
Ez kriminális:
a csíkbogár is
velük tart asszem.
Zavart az adás!
Mire vár? Nyomás!
Elkél a sasszem.
Hall engem? Vétel!
Ismétlem, ésszel
puhatolózzon!
Húzza be fejét.
Sas, sas, itt veréb!
Inkább lopózzon!
Annyi a lényeg:
a zöld döglégynek
nincs indítéka,
a pókot pedig
ízekre szedik,
ha dumál, még ma.
Gyanús a kócsag?
Csak mert lopósak
arra a népek?
Fogadni merek,
az csak egy balek.
Jelentést kérek!
A szegény ördög
túl sokat költött,
azért bukott le,
nagy halom tojás,
irdatlan rakás,
és ő fölötte.
Viszont az ürge!
Reggel tükörbe
hogy bír még nézni?
Főnöke csuszka.
Kezében puska,
nem mondja, légyszi,
őrült mód vezet,
gázt adni szeret,
kérdés, fékez-e,
vagy elüt lazán.
Zsarol is, az ám,
a mocskos keze
elér a nyusztig.
De ha nem nyugszik,
hozza be rigót.
Jól kivallatjuk,
hogy végre tudjuk
pontosan, mi vót.
Vajon a borznak
miért pofoznak
dupla monoklit?
És ennyi derék
börtöntöltelék
miért tolong itt?
Borzasztó, mi megy.
Ezeknek mindegy
emlős vagy madár,
nappal vagy éjjel.
Hall engem? Vétel!
Lángol a határ.
Mért nincs a vidra
előállítva?
Ejtse már szerét!
Na és a sáska
kiadatása?
Sas, sas, itt veréb!
Hall engem? Vétel!
Északi széllel
induljon nyomban!
Míg a tetthelyen,
el nem felejtem,
megannyi nyom van!
Várja a mókus
kriminológus,
de minél előbb.
Szólt a tücsöknek?
Csak mert nyüzsögnek
a helyszínelők.
Jön az alkonyat,
egy ujjlenyomat
sem marad épen,
ha szorgos hangyák
nem biztosítják.
Szárnyaljon, kérem!
Hall engem? Vétel!
A készülékkel
valami gond van,
recseg és kattog.
Hogy mi? A baglyot?
Fészkében, holtan?
Nem hallom tisztán,
ki tette? Őz tán,
vagy az a menyét?
Ismétlem, vétel!
Üres az éter?
Sas, sas, itt veréb!
Digitális rajzon veréb rendőr őrmester tányérsapkában, telefonon tájékoztatja sas parancsnokát a gyanúsított bűnszervezet elleni foganatosításról.