Ms Littlewood verseskönyve: április 2014

Egészséges táplálkozás

Kedvencem a zöldségleves,
nincs jobb, ha egy gyerek beles.
Csak a répa
a probléma.
Túl sárga, mert belül irigy,
rendes kaja nem néz ki így,
utálom, na.
Bár ne volna
belefőzve, se a zeller,
egye meg más, szeretettel
átengedem.
Szegény fejem
azt se tudja, hová dugja
a borsót, hisz inkább dudva,
nem is zöldség.
Jaj, segítség,
mi ez megint, karalábé?
Hányszor mondtam, nem kell, kábé
tízezerszer.
Mégis felszel
mindent, aztán felforralja,
értetlen az ember anyja.
Bezzeg tészta!
A kis részt a
tányérban, amit elfoglal,
keveselem, és jó okkal.
Rossz az arány.
Szinte parány,
a sok színes kerti gyomja
megint egészen elnyomja
a szegénykét.
De egyébként
kedvencem a zöldségleves.
Nincs jobb, ha egy gyerek beles.

Kedvencem a finomfőzi,
a csokit is beelőzi.
Alig várom,
bekajálom.
Kedvet csinál nekem, dalost,
sok benne az élelmi rost,
és vitamin.
Bár odakinn
termő cuccot raknak bele,
fontos, hogy ne legyen tele
cukkinivel.
Főleg, mivel
ebben is lapít a borsó,
nem segít az ízén bors, só,
ha meglátom,
kipiszkálom.
Ez pedig mi? Kukorica?
Egye meg a mangalica.
Vágva szép a
sárgarépa,
viszont nem jobb semmivel se,
el kell, hát az ember rejtse.
Sárga törpe,
hopp, a földre.
Véletlen volt, majd azt mondom.
Semmi mással nincsen gondom,
hisz a rántás
szinte áldás.
Közted és a rost közt ott áll,
végveszélyben emígy szolgál
ő reményként.
De egyébként
kedvencem a finomfőzi.
A csokit is beelőzi.

Kedvencem a gyümölcssali,
ha neked is, üvöltsd, hali!
Csak az alma
kényuralma,
amitől a falnak megyek.
Mi van, mást már ne is egyek?
Mert őshonos?
A főokos
szüleimnek mániája
a meggy ízharmóniája.
És a barack.
Ha egy palack
lenne ilyen, mondjuk szörpként,
rárepülnék szinte önként.
De a parancs,
hogy a narancs
fogyjon gyorsan, sose tör be.
Ez a folt itt vilmoskörte?
Ez meg banán?
Nincs más talán?
Ej, na végre. Ez az, kérem.
Miszlik enyhén cukros lében.
Oké minden,
felhörpintem.
Az se gond, ha nem csak enyhén,
mert ha a vizet szeretném,
csapot nyitnék.
Miért hinnék
annak, aki ezzel ámít?
Kinek a tápanyag számít,
egyen kőszént.
De egyébként
kedvencem a gyümölcssali.
Ha neked is, üvöltsd, hali!

Digitális rajzon egy egészséges táplálkozású királyfi palástban, gondolataiban zöldségek és gyümölcsök forognak, répa, borsó, alma, vilmoskörte.

Gumicukor

Van egy kis zűr, megint lenyeltem egészben.
Elképzelem, hogy a gyomromban tenyésztem
egyre tovább és tovább
a macikolóniát,
és búsan hallgatom, miközben emésztem:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve, bár hogy mért jó neki, nem értem.

Van egy kis zűr, pedig már mondták, ne tegyem,
hihetetlen, hogy ennyi esze ne legyen
egy ilyen nagy kölöknek.
Ők odabenn pörögnek,
én meg csak hallgatom, hogy nyiszog a begyem:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve, ha óvatlan módon lenyelem.

Van egy kis zűr, a gumimedve fifikás,
mindegy, hogy sárga vagy rózsaszín vagy lilás,
bármennyire kedveled,
lecsusszan, és lesheted,
aztán hallgathatod, míg tart az ugrálás:
poing-poing-nyeú-nyaú-nyekk-hopp-nyakk-hopp.
Ilyen, mikor egyszerre nyúlik és pattog
egy medve; fura, hogy nem hallja senki más.
Digitális rajzon színes gumimacik, azaz medve formájú nyúlós gumicukrok ugrálnak pattognak, nyiszognak és pörögnek fel-alá a konyha kockás kövén.

Fényképek

Az én kedvesem fotózik.
Mindent, amit szeret, engem is.
Most őszintén? Leginkább engem.
Tudod, imádja a helyre kis
cicimet, és a pózos kedvem.
Van, hogy csak mögém lopózik,
és katt, egy mosoly az albumba,
egy szem, egy száj, egy ruha, egy kéz,
mind én vagyok. Hatalmas munka,
mire az ember mindent megnéz,
máris itt egy új fotó, klikk.
Nézd, persze ezen is én vagyok,
egy kisbabával a karomban.
Élek, valósággal ragyogok,
hát nem gyönyörű? Az, valóban.
Ezen hull a hó és hózik,
de kabátban is jól mutatok.
Balaton, fontos vendégekkel,
itt meg egy estélyen mulatok.
Tömve vagyok szép emlékekkel,
és ha egy-kettő elúszik,
néha előveszem magamat,
és gyönyörködök egy keveset.
Rendezgetni kedves feladat,
szép vagyok, boldog, és nevetek.
Az én kedvesem fotózik.
Ezt viszont soha nem szerettem.
Ritkán, de van kép, amit elront.
Ülök a konyhában, dermedten,
mert ott és akkor jöttem rá pont,
ahogy egy tető megcsúszik,
elsodorva, ami már törött,
hogy milyen halálosan mindegy,
ki áll ott, a kamera mögött.
Figyel, csodál, kattogtat, elmegy,
műtermekbe jár, melózik,
etetem, és néha megdugom.
De őt magát észre se vettem.
Mi a szerelem? Most már tudom.
Én végig magamat szerettem.
Tényleg ekkora hiánycikk
némi szaros kis elfogultság.
Talán ezért van, hogy felkavar,
ha a képek azt mutatják,
amit a tükör is eltakar.
Az én kedvesem fotózik.
Eszköz, amin keresztül nézve
nem torzít a belső optika,
amit akarsz, azt látod végre.
Magadat. Ennyi a praktika,
de aki függő, fogódzik.
Mióta csak rájöttem, félek.
Rajta keresztül imádtatok,
de szaporodnak a rossz képek.
Többségén, persze, vidám vagyok,
de egyre többször becsúszik
egy folt, egy heg, egy fintor, egy ránc,
mind én vagyok. Hiába kerülget,
már nem olyan, mint volt a románc.
Én változtam, nem ő. Feszengek,
ha az ágyamba bekúszik,
hátha ő is rájön, és annyi.
Le kell lépnem, amíg még lehet.
Ideje magam mögött hagyni
egy jól dokumentált életet.
Megvan a jegyem Toulouse-ig.
Ott még vad és bohém gall fények
árnyalják a portrék tengerét.
Profitól tudom, mik a tények:
nincsen rossz téma, csak gyenge kép.
Az én kedvesem fotózik.


Fekete-fehér fotó, pózoló kedvesét fotózó göndör hajú férfi, arca előtt optikával ellátott analóg fényképezőgéppel fókuszál, élesít és kattint.

Póz

Egy nap majd eljön értem megint az ihlet,
mikorra várom, nem verem nagydobra.
Addigra kitökölöm, ígérem nektek,
hogy legyek saját magam lovasszobra,
és spontánul leleplezem, itt van, nesztek.
Addig is vigyázzatok magatokra.


Digitálisan domborúra torzított fekete-fehér fotón Hadik András, a híres huszárezred névadó parancsnokának lovasszobra a budai vár Úri utcában.

Költök

Megélek.
Nem sokat költök.
Inkább csak az akciósat,
hó végén azt se.
De félek.
Amit betöltök,
az állás, egyre szűkösebb,
beprésel lassan.
Dolgozok.
Nem sokat költök.
Munka közben nincs rá idő,
és nem is mernék.
Bort hozok
haza, és köldök-
nézésre fecsérlem időm,
úgy lefáradok.
Legtöbbször
nemigen költök.
Se pénz, se idő, mit költsek,
értelme sincsen.
Ha ötször
hétből bedőltök
az ágyba, ti sem. Vagy talán?
Á, minden költő
pojáca.
Míg ti tököltök,
van az a női magazin,
talán külsősként.
Pár tárca.
Hiszen nem ördög-
tőlvaló és átmeneti.
Ugyan, nem bárca.
Remélek.
Fülembe dörmög
az éj, és megerősíti,
jobb vagyok náluk.
Megélek.
Nemigen költök.
Hétvégére pár üveg sör
elég is nekem.

Foganatosítás

Sas, sas, itt veréb!
Kérem, a szemét
tartsa ma nyitva!
Hall engem? Vétel!
Szörnyű hír ért el
átirányítva!
Nagy bűnszervezet
nyomára vezet
egy informátor,
sittes a múltja,
hát ezért fújja
be őket mától.
Személye titkos,
annyi a biztos,
búg, mint a galamb,
el sose téved,
hopp, attól félek,
elszóltam magam.
Felejtse el, és
tudja, csak kevés
időnk van hátra,
sok gyanúsított
húzza a csíkot,
nem épp bezárva.
A fehéregér
maffiavezér,
mind félnek tőle,
nem ismer mókát,
a vörös rókát
simán lelőtte.
Na és a szúnyog?
Ha arra sunnyog,
kevés a szép szó,
védelmi pénzt szed,
elissza, részeg,
makacs vérszívó.
Hát még a bolha!
Ő ne koholna
hamis alibit?
Hihető tanú,
bármily szomorú,
alig akad itt.
A lárvaleső
már visszaeső,
közismert csempész,
társa a görény,
priusza tömény,
ő sem kiscserkész.
Zordak a tények:
sok aljas féreg
garázda dúvad,
úgy értem, kukac,
pondró és csimasz.
Még kiskorúak.
Csoda-e, kérdem,
hogy ehhez mérten
becsúsznak hibák.
Fájó, de igaz:
rajtunk röhög az
állatalvilág.
Hall engem? Vétel!
Ön biztos kézzel,
azazhogy szárnnyal
intézze ügyét.
Sas, sas, itt veréb!
Ki mással tárgyal?
Egyes vészhelyzet!
A központ jelzett,
konfliktus látszik
a tölgyfa-téren.
Ne hagyja, kérem!
Még az hiányzik
hogy a vad vércse
testileg sértse
a szegény cinkét,
és hogy a héja
gépkarabélya
elsüljön ismét.
Ne nagyon várjon,
suhanó szárnyon
körözzön párat,
hiszen körözés
alatt áll sün és
sok egyéb állat.
Csak még egy pár szó:
fegyvernek látszó
tárgy van a nyúlnál.
Na és a pele,
vigyázzon vele,
ha zsebbe nyúlkál:
szó nélkül tüzel,
miután közel
ért az áldozat,
nem kérdez kétszer.
Szóval csak ésszel.
Mert a zöldmoszat
ide a bökőt,
még éjfél előtt
akcióba lép,
bandája falaz,
söpredék, azaz,
vízi hordalék.
Ez kriminális:
a csíkbogár is
velük tart asszem.
Zavart az adás!
Mire vár? Nyomás!
Elkél a sasszem.
Hall engem? Vétel!
Ismétlem, ésszel
puhatolózzon!
Húzza be fejét.
Sas, sas, itt veréb!
Inkább lopózzon!
Annyi a lényeg:
a zöld döglégynek
nincs indítéka,
a pókot pedig
ízekre szedik,
ha dumál, még ma.
Gyanús a kócsag?
Csak mert lopósak
arra a népek?
Fogadni merek,
az csak egy balek.
Jelentést kérek!
A szegény ördög
túl sokat költött,
azért bukott le,
nagy halom tojás,
irdatlan rakás,
és ő fölötte.
Viszont az ürge!
Reggel tükörbe
hogy bír még nézni?
Főnöke csuszka.
Kezében puska,
nem mondja, légyszi,
őrült mód vezet,
gázt adni szeret,
kérdés, fékez-e,
vagy elüt lazán.
Zsarol is, az ám,
a mocskos keze
elér a nyusztig.
De ha nem nyugszik,
hozza be rigót.
Jól kivallatjuk,
hogy végre tudjuk
pontosan, mi vót.
Vajon a borznak
miért pofoznak
dupla monoklit?
És ennyi derék
börtöntöltelék
miért tolong itt?
Borzasztó, mi megy.
Ezeknek mindegy
emlős vagy madár,
nappal vagy éjjel.
Hall engem? Vétel!
Lángol a határ.
Mért nincs a vidra
előállítva?
Ejtse már szerét!
Na és a sáska
kiadatása?
Sas, sas, itt veréb!
Hall engem? Vétel!
Északi széllel
induljon nyomban!
Míg a tetthelyen,
el nem felejtem,
megannyi nyom van!
Várja a mókus
kriminológus,
de minél előbb.
Szólt a tücsöknek?
Csak mert nyüzsögnek
a helyszínelők.
Jön az alkonyat,
egy ujjlenyomat
sem marad épen,
ha szorgos hangyák
nem biztosítják.
Szárnyaljon, kérem!
Hall engem? Vétel!
A készülékkel
valami gond van,
recseg és kattog.
Hogy mi? A baglyot?
Fészkében, holtan?
Nem hallom tisztán,
ki tette? Őz tán,
vagy az a menyét?
Ismétlem, vétel!
Üres az éter?
Sas, sas, itt veréb!
Digitális rajzon veréb rendőr őrmester tányérsapkában, telefonon tájékoztatja sas parancsnokát a gyanúsított bűnszervezet elleni foganatosításról.