Ms Littlewood verseskönyve: 2017

Egy próba

Annyi mindenben csalódtál már.
Tudom, milyen. De ebben nem fogsz.
Hidd el, ebben aztán tényleg nem.
Mindegy, hiszel benne vagy nyafogsz,
vagy elképzelni sem sikerül,
ebben megvan, amit keresel.
De tényleg. Csak tegyél egy próbát.
Nem piszkál, neheztel, felesel.
Támasz kell? Ebben megtalálod.
Hogyhogy miben? Mondom, ebben. Ne
viccelj, nem tudod, mi az az eb?
Hát kutya, mégis mi más lenne?

Illusztráció gyerekvershez, idős, kontyos, vállkendős hölgy gyanús külsejű, földönkívüli eredetű, lilán villogó szemű tacskó kutyáját sétáltatja

Közel-közel

Ha mondjuk megszületsz egy messzi-messzi
galaxis legnyomottabb helyszínén,
a portól hártya nő a nap szívén,
a holdak árnya kezd a koszba veszni,

egy szép nap arra ébredsz, hogy veled van
az erő, de annyi más a dolgod,
szürke por hagy szürke porban foltot,
sötét, világos, egyaránt gyanús tan,

és híre megy, hogy hallatlan eset,
te nem a droidokat keresed,
de mit tehetsz, rád nem hasonlít egy se,

próbálod reggel és próbálod este,
próbáld tovább, és észre sem veszed,
holnap már vagy teszed vagy nem teszed.



Illusztráció gyerekvershez, R2-D2 (Star Wars, Csillagok háborúja) droid áll a Tatooine bolygón Luke Skywalkerre és C-3PO-ra várva, fölötte két nap.

Vattafák

Ha jön a tavasz, mindenki érzi, nahát,
megint viszket a szem és kapar a torok,
a város szöszmösztől prüszkölve fintorog,
mi a franc, kivirágoztak a vattafák.

Aztán összesöprik, jön a szél, a lapát,
a parkőr gyorsan szöszporszívóért üget,
eltűnik a vatta, ráncolják kérgüket,
mi a franc, felháborodnak a vattafák.

Majd jön az ősz, szárazra szottyad barka, ág,
el is felejtik, hogy egykor szöszösebben
éltek, érthető, mert a piszok hidegben,
mi a franc, el vannak hűlve a vattafák.

De a kanadai nyárfák olyan lazák,
hogy elengedik a témát, nagyot fújva,
míg jön egy új tavasz szöszével, és újra,
mi a franc, ki lesznek bukva a vattafák.



(kicsiknél "mi a szösz" szövegváltozattal is működik :))


Illusztráció gyerekvershez, három vattázó kanadai nyárfa (Populus x canadensis) kivirágozva, fehér szöszös vatta-virágukat még nem hullajtották el.

Nem ilyennek

Nem ilyennek képzeltek. Idősebbnek.
És fiatalabbnak. Nevetős, kék
szemmel. Mondjuk erdei tündérnek.
Aki majdnem ember, csak épp tüskék
nőnek körmei helyén, tenyere
viszont teli van simogatással.
Mindig mosolyog. Kivéve, mikor
alszik, ájult vagy káromkodást hall.
Okosabbnak. Aki fejből tudja,
mennyi ezerkétszázhúsz a köbön.
És sose túrja az orrát. Fodros
ruhában, mindig előre köszön,
mert eltalálja, kinek mit is kell.
Tök nem ilyennek. Hanem akinek
könnyen megy. Nem csikorgat fogat, mint
egy akárki. Rózsaszínű szívet
hord homlokán, nem festés, odanőtt,
eleven és fürge, mint egy kobold,
játszik szélhárfán, víziorgonán,
orrán bibircsók, képén telihold,
fülén meg lila szőr, olyan hosszú,
hogy összegubancolódik néha.
De most, hogy kiderült, még az sincsen,
annyira azért nem nagy probléma.


Illusztráció gyerekvershez, online internetes kapcsolati háló, keresztespók lájkolja ismerőseit, a pókhálóba ragadt legyek profilképeit a facebookon.

Hogyan nem tanultam meg kötni

Egy sima, egy fordított!
Egy sima, egy fordított,
de a sima görbe lett,
a fordított meg laza,
nagyanyámnak igaza
volt, szegény nem ok nélkül
fintorgott ott fölöttem,
míg én nagyon kötöttem,
kocsányos, vak szemeket,
nyomott kockát, torz csíkot,
egy sima, egy fordított,
ő meg közben vezényelt,
hogy az volt a sor vége,
jézusmárja, elvégre
még egy tyúk is felfogná,
hogy az ember fordít ott,
egy sima, egy fordított,
világos ez, mint a Nap,
én mondjuk pont értettem,
de a szemek sértetten
lehunyták önmagukat,
bárki bárhogy ordított,
egy sima, egy fordított!
Egy sima, egy fordított!


Illusztráció gyerekvershez, digitális vízfestményen zöld-sárga csíkos kötött játéknyúl mosolyog gombszemekkel, a kötésminta egy sima, egy fordított.

Parti

napközben a tengerparton
löncsölget a bíborcsiga
brancsolgat a fésűkagyló
korallsikló vár vacsira
minden éhes levesteknős
azt keresi mit kajálhat
ott nyüzsög a remeterák
és a többi parti állat

éjszaka a tengerparton
mindenki a plázson tanyáz
villog a hold döng a zene
dj albatrosz inda ház
végre minden tengeri sün
ugrálhat és ordibálhat
ott tombol a remeterák
és a többi partiállat


Illusztráció gyerekvershez, digitális vízfestményen napszemüveges partiállat polip a spotlámpák fényében techno zenére táncol a tengerparti buliban.

Zensün

Zensün rezzenéstelenül
tüskepárnás alfelen ül,
barna öves önuralmat
tanúsít, az biztos,
csak prüntyögős zenét hallgat,
semmi dob meg basszus.

Mikor rendesen nekiáll,
tizenkét napig meditál,
bio mentateán él, és
lelazul a zensün,
rengeteg sok üldögélés,
nagyon kevés eksün.


Illusztráció gyerekvershez, digitális vízfestményen meredező tüskés, lehunyt szemű sün meditál zen állapotban, ahelyett, hogy téli álmot aludna.



Bezzeg

Micsoda idők,
micsoda nyamvadt idők!
Éppen, hogy a földből kinőtt,
már felesel, már cin-cincog!
A mai kölkök nagy francok,
nem úgy, ahogyan mink régen!
Elfajzik az ős egérnem,
picin-cin múlik, és vége!
Belebújnak a tévébe,
bámulják, az agyuk kiég,
bezzeg nem kövültünk mi még
filmek elé, mint a cement,
csak a cin-cin-cimbora ment,
nem transzformersz, meg pokémon,
az a nyomott egérdémon,
fajtánk szomorú szégyene!
Egyik-másiknak négy szeme
van, hát rendes dolog ez, mi?
Én mondom, hogy kezd kiveszni
a tartás és a tisztesség.
Inkább rádiózok, ez még
szebb időkre emlékeztet.
Csak a macska bajsza rezgett
a levegőben, nem wifi!
Ma meg egyik lusta ifi
sem biflázik verset meddőn,
rákeres csak a webkettőn.
Nem volt burger, nem volt műkoszt,
megettünk vagy húsz kiló koszt,
nem is volt még allergia!
Ma meg minden haver fia
nyeklik-nyaklik, még a krémes
és a sajt sem csúszik, rémes,
morcin-cin nyammog, otthagyja,
cin-cin-cingár is a nagyja!
A tanár ha nyakon vágott,
kapott egy csokor virágot,
vágottat, persze, nem ám még
feljelentés, meg röntgenkép!
És mégis rendes egerek
lettünk, ma már csak nevetek
azon az orrtörésen is,
én nem ilyen kis gyógytesis,
nem gyenge cin-cin-cinege
voltam, akinek melege
van, ha futni kell néhány kört!
Három tányér búzapörkölt,
aztán nyomás az edzésre!
Cin-cin-cinkes volt, ha késve
értem, sitty-sutty, két pár tasli,
nem kell ettől hasraesni,
mert én még tanultam rendet,
mint a cin-cintányér csengett
a fül, nem is mertünk lógni!
Bezzeg ma már más a módi,
csak cin-cintalanság járja,
egér egérnek macskája,
hát ja, ez lett a régi nett
világból, az idegemet
cin-cincálja ez a téma,
cin-cin-cinkos, aki néma!


Illusztráció gyerekvershez, digitális vízfestményen két szürke mezei egér üregben, egyik virágot locsol, másik a frissen kinyílt muskátlikra mutat.

Foltok

1.

az otthon az a hely ahol
széthagyod a bugyikat de
utánad senki nem pakol
átvergődsz hétfőről keddre
saját kormos árnyad hussan
saját poros talpad koszol
ahol automatikusan
a wifire csatlakozol

2.

az igazak álmát alussza
minden lelkes és lélektelen
csak a plafonra beázással
színezett arcok félnek velem
lement a föld alfába tovább
nem hasad már a valóság ma
fülbe ült monoton ketyegés
az igazak álmatlansága

3.

éjféli randevú a punnyadással
részemről eddig egy erős talán
sötét van szeretnék már négy fal között
a sétálóutca túloldalán
izmos emberek szaladnak sehova
több liter red bulltól enerváltan
az energiapocsékoló terem
tüskés neonfényű ablakában

4.

gyorsan nyitom ki a szemem
hogy meglássam a tükörben
hogy nézek ki csukott szemmel
alvó arc keretbe törten
álomfoltos halotti maszk
nem volt valami nagy ötlet
várok hátha még felébred
nem próbálom soha többet

5.

tudom hogy valaki figyel
ez biztos nem csak képzelődöm
megfigyel folyton rám figyel
egyre fogy az a kis előnyöm
nyomomban van és engem néz
nem segítenek a testcselek
se álruhák se taxizás
tudom mert valakit figyelek

6.

mindenki ott keres
ahol nem vagyok
mindenki azt akar
amit nem hagyok
sose találják ki
pedig nem nehéz
sose ismerik fel
pedig szembenéz
mindenki azt akar
amit nem hagyok
mindenki ott keres
ahol nem vagyok

7.

miért most miért majd
miért azt miért ezt
kérdezgess csak arra
vigyázz meg ne kérdezd
miért állnak össze
térkövekből jelek
ha elmondanám meg
kéne hogy öljelek

8.

a feketében aludni a legjobb
tapintásra frissen megkötő aszfalt
türelme végtelen sokat tapasztalt
kizárja az álmokat és a hangot
a fekete hőérzete lakályos
földből és vasból áll össze a szaga
beárkol amikor jön az éjszaka
sötétségbe olvad sörénye vánkos

9.

a kultúra cipőben kavics
a házaknak teteje nőtt
nem látni soha az égig
az éjszaka szilvabefőtt
utcánkba szoktak a varjak
a falakon ahol lakok
azok az ijesztő portrék
nem képek hanem ablakok

10.

ma elment a busz előttem
ma az összes ülés nedves
ma a holdnak udvara van
azt mondja meg legyen kedves
hogyan lehetne kivenni
az életemből két hetet
ma mindenki egyhangúlag
nehezményezi létemet

11.

széttaposott gilisztaszag
három napja esik
a szomszédok unalmukban
az ablakból lesik
én állok csak esernyőtlen
kócos vízipálma
azt lesem az ablakunkban
ég-e már a lámpa

12.

ez a kép most élő adás
műsorszór és jelközvetít
két szem hádé térkamerás
hétfő reggel ultrarövid
az agyhullám méla fogak
elrágcsálnak egy fél diót
hólyagvízállásjelentés
és kapcsoljuk a stúdiót

13.

adódik rendszerbe kódolt
lehetőség a tévedésre
új megjegyzés korrektúra
összes változás elvetése
menthetetlen anyag ami
egy jóváhagyott tervbe színt visz
rémlik mintha lett volna itt
még valami kis all you need is

14.

van valami ismerős hang
hozzá száj is gyakran tátog
nyújtózkodok de csak lassan
nagyjából félúton járok
hogyha te is befejezed
majd a tajcsizást és normál
fokozatban mozdulsz felém
odafigyelek mit mondtál

15.

most mondom jól vagyok
dehogy nem csillog gyanúsan
csak hát a hold ragyog
eddig voltam túl jó húsban
nézz rám tök jól vagyok
kimaxolom a klimaxom
amióta otthagyott
ugyan már én nem haragszom

16.

soha ne szeress madarat
nem érdemli és szüksége
sincs rá csak a te kedvedért
mondja legyél inkább kékre
aztán vasszürkére váltó
madártalan égbolt dalt ott
ne várj csak azért mondom mert
jobb ha egy madártól hallod

17.

tanuld meg jó alaposan
hogy kell hogy jó siker nem jár
tudás nélkül váljon vérré
és amikor nagyon megy már
úgy rémlik hogy régebben volt
valami jó benne de mi
van még hátra egy pár éved
talán elég felejteni

18.

atomonként loptam össze
hajszálaimból kitépve
idegszálaimból vágva
nagy az eszmei értéke
ezért szigorúan védett
én védem és előletek
mert ez olyan amit ha kell
mindig magammal vihetek



Illusztráció vershez, budapesti park virágágyásában virágokból kirakott mandala, benne árvácskák, sárga, lila, piros, közöttük őszi száraz levelek.

Szuperhős

Ha veszélyben van a világ,
ki segít, mondd, ki menti meg?
Nyilván nem lehet akárki.
Mentés-ügyben akárkinek
számít, aki nem szuperhős,
olyan, akit a nép bámul.
Legyen köpenye, ez fontos.
Mert teszem azt, ha például
nincs kenyér, és zsömle sincsen,
rosszul indulna a reggel,
de betoppan kosarával
a csodálatos Pékember!
Ha meg dübörög a tuc-tuc,
a dobhártyád szinte elhalt,
befogja nagy tenyerével
füled a hihetetlen Halk!
És ha rossz a netkapcsolat,
semmi sem dob már a kedven,
csak ha jön az igazság- és
sávszélesség-osztó Netmen!
Ha a kasszánál még eléd
tolakodnak tizenketten,
repül a segítségedre
az erős Szupermarketmen!
Nekem sajnos nincs köpenyem,
de majd úszásórán adnak.
Fenn lakom a hegyen viszont.
Most szólok, csak egy maradhat.


Illusztráció gyerekvershez, Naruto fanart, három Konoha anbu shinobi formációban csapatos bevetésen, állatos maszkban, egyenruhában, kunai a kézben.

Környezetismeret

dehogy unalmas
igazi kaland
nézd ott az égen
egy csorda galamb
tágul a fejed
és jól is mulatsz
figyeld meg szépen
egy falka kukac
ahol a poros
dűlőút letér
jobbra a mezőn
egy gulya egér
maradj már nyugton
észre sem veszed
pedig ott úszik
egy konda keszeg
nem hiszem el hogy
nem jut eszedbe
az vajon mi ott
egy banda lepke
az ember vidám
és büszke is mer’
magabiztosan
környezetismer



Illusztráció gyerekvershez, szomorú, lila ruhás hölgy denevér kalapban és éticsiga barátja beszélgetnek digitális vízfestményen a természetben.

Szakma

megyeget a magam elé nézés
mindegy már ülve fekve vagy állva
bedolgoztam magam a szakmába
úgy nézek hogy az már életérzés

nem kell forgatnom magától svenkel
annyira hogy ha az idő tiszta
ellátok a köldökömig s vissza
bizony és már bandzsítani sem kell

csak a pislogáshoz kell kis erő
mert egy képzett szemhéj nyugisan int
itt az ideje hogy befussak mint
professzionális semmittevő


Illusztráció vershez, tiszta, derült nyári égbolton fekete madarak, seregélyek vagy varjak repülnek csapatban fehér, szórványos gomolyfelhők előtt.

Napsütésre

nem vekkerre
elheverve
nincs ki intsen
kelj fel gyorsan
ne légy kerge
vajon merre
kerekítsem
időm szálát
fel ne bontsam
naptengerbe
álmos kincsem
belemostam
holnap nincsen
tegnap sincsen
csak a most van


Illusztráció gyerekvershez, digitális akvarellen ágyban, dunyha alatt lustálkodó hasára süt a nap, csak a csupasz talpai látszanak ki a paplan alól.

Madárévek

Szálltak az évek szárnyas madárévek
gyors fecske és pinduri ökörszem
egymás után szálltak el fölöttem
volt gyászos károgás és volt sok ének

volt karmos sas és kakukkmódra hamis
nemes kócsag és kopott kis veréb
nem is tudom már mindnek a nevét
és hát a madarak potyogtatnak is

belepett fehéren mint a puha hó
a gonoszság csak egy réteg guano
minden fintorgásról a szag tehet

de a kéreg alatt valahol mélyen
ahova egy évig tart hogy elérjen
a fény ott még szeretlek titeket


Illusztráció gyerekvershez, digitális vízfestményen idős, kontyos hölgy ül szigorú tartással madaras parkban egy padon, oldalán két fehér galamb.

Dalszöveg

1.

Kit érdekel, ha menet közben kimész,
kint nincs semmi. Itt viszont mozgásba
hozunk egyet és mást, vagy egymást, ha
beindul, sose áll le. Soha. Kis ész

persze nem ártana, hogy ne döfj tollat
a szívedbe, te tök. Az halálos,
ez pedig csak egy vicc. Ég a város,
de semmi komoly, újjáépül holnap,

hogy felgyújthassuk megint. Menj előre,
én addig verset kerítek belőle.
Ja, nem mondtam, hiába rezegtem

negyven napig, nem a lábamban érzem
sajnos a sorsot, mikor útra készen
mennék én is. Hanem a kezemben.

2.

Mennék én is. Ha nem, a kezemben
robban fel a hang, és meghallom, mit mond,
annyit, hogy ding dong ding dong ding dong ding dong,
harangzúgás a nyúltaggyal szemben,

ez a nagy titok, hát kösz, most tudom.
Nem maradt más, lődd ki magad az űrbe,
indulás előtt alaposan tűrd be
a szkafandert, mert túl a spektrumon

szél fúj. Találsz ott egy fényes nadrágot.
Nem hordani, hanem zászlónak. Látod,
milyen szépen lobog. Beszerveztem

a CIA-t, hogy aki csak beintett,
míg tartom, lője le. Máshogy szerinted
szólna a csend? Ha most leteszem, nem.

3.

Szólna a csend. Ha most leteszem, nem
dobolna, ahogy szokott, csak halk zenét
játszva szédítene, hogy ha a nevét
kitalálom, ő lesz a szerelmem.

Mi egymásnak adjuk mindenünket.
Ő ízlést, hozzá pénzt, na meg egy fessen
ható füldugót, hogy velem lehessen
örökre. Már nem érzem, hogy büntet

a hallgatásával, de ha itt bent
feldúsul a vákuum, hagyok mindent
a francba. Nincs több játszma, nincs csenevész

együttérzés, nincs pantomim-darab.
Kitépem magamból. Úgy hamarabb
derül ki, mitől zümmög ez az egész.

4.

Derül ki. Mitől zümmög ez az egész
döglött város, mint a tavaszi rét?
Négy szél csiszolta csontig a szívét,
most már repülhet, aki elég merész,

de kérjük, ne hagyja el a földet. Szem
kinyit, most. Ez egy parancs, nem kérés.
Körbenézek, merre fúj a szél, és
felengedem a léggömbbé vált kezem.

Ez lesz a jel. Háromra mindenki
elégedjen meg. Aztán hirdetni
megyek az igét, izét, vallást, izmust,

még nem döntöttem, mit alapítsak.
Vagy teremtsek előbb? Mondjuk így? Csak
valami dalt? Amit nem lehet? Ritmust?

5.

Valami dalt, amit nem lehet ritmust
színlelve lalázni, vonítva csak,
azt csináljunk. Az élet túl vacak,
gyertek, ti tudtok pár hatékony rítust,

kitágult bőrű, szőrös hónaljú nők,
kisebb istenei a világnak.
Vegyetek tollboát, égi lángnak
hiszik majd, csak attól fognak hinni ők,

én viszont tudom. Ti megpróbáltátok.
Más lett belőle, nem a ti hibátok,
már az is csoda, hogy lett akármi.

Indokolatlan színű rúzsok anyja,
segíts meg, a mindennapi szart hagyd ma
ütve elkezdeni. Vagy lezárni.

6.

Ütve elkezdeni. Vagy lezárni
rúgva. Ne legyen szép se. Legyen durva.
Vágjon állcsúcson. Horzsoljon fel murva.
Nem, ne forrjon össze. Csak lazán. Mi

bírjuk, ha vér áll az utcán térdig.
A kegyetlenség része a projektnek.
Azok a senkik, akik még nevetnek,
csak azért csinálják, mert nem értik,

hogy nekünk, vadászoknak nincs problémánk,
csak megoldásunk. Hozzád szólunk, nézz ránk,
diktáljuk, írd, alfa, bravo, charlie,

üres mosoly, éhes szív ha megszakad,
parancsunk, hogy ragasztani nem szabad,
csak kivárni, összeáll-e bármi.

7.

Csak kivárni, összeáll-e bármi
abból a rengeteg cuccból, amink van,
ennyi a dolgunk. Pakolni unottan,
rendezgetni, óvni, átszámolni,

hogy van benzinünk és autópályánk,
van lila bogyónk és feketelyukunk,
van tizenhárom csatornányi szarunk,
van gyorsbüfénk, hogy gyűljön a háj ránk,

van vékony jegünk, mosolygós nyarunk,
klassz bűneink, amiket nem adunk,
van zenekarunk is, forróvizes tust

húz, a hajunk, fejünk, agyunk leég,
van életünk, ez itt, látod, elég
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

8.

Csak belehallgatni, hogy hol tart épp most
a sztori, amit egy régi nyáron
kezdtünk el, evezőn és gitáron,
az lenne a jó. Hagyjuk el a várost

időn és téren át, jobbra letérni,
úszni a holdig, és megérkeztünk.
Ha nincs ott semmi, hibás a tesztünk,
vagy tegnap volt új nap, és ez egy régi

megint. Hiába jöttünk, azt kell hinnem.
Na nem mintha ne cserélném el minden
holnapomat egy tegnapért, viszont

nem találom, hová bújt el a porban.
A megkövült lábnyom talán még ott van,
próbáld mezítláb. Hátha rálépsz pont.

9.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont.
Legyen egy park. A lábujjaidat ásd
le. Eressz gyökeret. Szívd fel a tudást,
hogy épül a homokból hús és csont.

Próbáld bakancsban, hátha belerúgsz.
Legyen egy utca. Olvadt kátrány szaga,
süppedő nappal, ragacsos éjszaka.
Ne küzdj ellene, amikor lehúz.

Legyen ez a kertünk. Sár, beton vagy por.
Kettő már tömeg, ha összegyűlt, akkor
kell napfényben énekelni, és front

idején eső hangjára ringani,
hogy földből, aszfaltból keljen ki, ami
karcol és piszkos, törvényt és észt bont.

10.

Karcol és piszkos. Törvényt és észt bont.
Nehogy zsebre rakd, mert kirágja magát.
Hol szedted össze? Ő akaszkodott rád
valami rossz környéken, mi? Kész, gond

lesz belőle, ez mindig bosszút áll.
Elvesztetted egy híd alatt a szíved?
Mit kerestél ott? Tökéletes rímet?
Vagy csak nyulat kergetni indultál?

Érintsd meg, milyen hideg a bőre.
Ásd el mélyre és menekülj tőle,
ha most eldobod, másik gazdát szerez.

Sziszeg rád és a cipődre vizel.
Villás a nyelve, csak abban hiszel
mégis, amit az értelemnek nevez.

11.

Mégis. Amit az értelemnek nevez
mindenki, abban van valami jó.
Kell lennie. Lakás, autó, hajó,
víkend, ilyesmi. Engem miért nem vesz

meg senki? Kiárusítanám magam.
Ez egy hirdetés. Torzó, megkímélt
állapotban. Ha kell, küldj egy e-mailt.
Kimosom a hajamból a számtalan

előzmény szagát is. Tudom, szokatlan
ötlet, hogy standard postai csomagban
érkezik, aki meg sem született.

Van kérdés? Miért van? Húzd be a fogad,
úgy majd téged is kerekre nyalogat
minden nyelv. Minden kérdés felelet.

12.

Minden nyelv, minden kérdés, felelet
egy irányba mutat. Á, nem vagy te szörny,
csak tanuld már meg, hogy hajolj, de ne törj.
Át a falon. Csak a térfeledet

nézd, el ne szökjön az identitás.
Itt önmagad lehetsz, nem kell, hogy hazudj,
ugyan már, ne kényeskedj, éppen csak úgy
legyél magad, hogy az valaki más.

Kivé válsz ma? Keress netes fényképen
mintát. Ha halállá, nyugodj békében.
Ha emberré, alkoss egy szigetet.

Ha eredővé, mozgasd a világot,
és ölts formát, mert csak hangokat látok,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet.

13.

Ha elképzelem mondjuk, mi lehet
a múltban most, ahogy hagytuk... hát, elég
nagy kupi. Mai fejjel száz százalék,
hogy lekapcsolnám a szebb színeket

távozás előtt, feltekerném a
vécépapírt, és a maradékokat
is kikotornám, ne terjengjen rohadt
szag. Idegesít, miért nem néma,

mint egy múzeum. Hátra és vissza
pendlizek, már az sem mindig tiszta,
hogy hol vagyok. Pedig semmi sem szögez

oda, csak az óvodai jelem,
és ha zavaros, melyik a jelen,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.

14.

Tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez
még nem a halál. Színek nincsenek
ugyan többé, fekete zaj recseg
az ajtón túl, régi bakelitlemez,

vagy csak a téli álmodból kelteget
valami határtalan és szabad.
Benyitnál, de nem bízod el magad,
hiszen már tíz éve ismételgeted,

mióta a fejed lágya benőtt,
hogy az éjjel a napkelte előtt
legsötétebb, mint egy dadogós színész.

Az a kérdés, hogy kiút vagy lomtár.
Tényleg nem nézed meg? Pedig mondd már,
kit érdekel, ha menet közben kimész?

+1

Kit érdekel, ha menet közben kimész.
Mennék én is, ha nem a kezemben
szólna a csend. Ha most leteszem, nem
derül ki, mitől zümmög ez az egész

valami dalt, amit nem lehet ritmust
ütve elkezdeni vagy lezárni,
csak kivárni, összeáll-e bármi,
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont,
karcol és piszkos, törvényt és észt bont,
mégis, amit az értelemnek nevez

minden nyelv, minden kérdés, felelet,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.



Illusztráció vershez, színes digitális fotó koncert fénytechnikájáról, állványzatról reflektorok, effekt lámpák, lézerek világítják meg a színpadot.

Napfogyatkozás

Ha a Nap egyszer elmegy pihenni,
nem csak ahogy tegnap, pár rövid szuszra,
hanem amíg magát ki nem alussza
teljesen, tök sötét lesz, ilyen, ni,

mint most a fejem belsejében, csak
nagyobb, és mindenki elemlámpával
kezében szidja, hogy ez bizony rávall,
fogja magát, és bolond mód felcsap

holdnak, csak este fénylik borús tája,
ha le nem kési azt is a lustája,
morogják az eget lesve, és ott

ijedeznek a sok éjjeli lénytől,
míg megjön a gondnok a földszint négyből
kicserélni a biztosítékot.


Illusztráció gyerekvershez, éjszakai lakótelep világító ablakokkal digitális rajzon, hatalmas, foglalat nélküli villanykörte ég a felhők felett.

Tündér

Tündérkeresztanyám
mosolya kócos.
Ültet, metsz, ás,
és fullextrás
hintót nevel a dísztökből.
Lágy hegyomlás,
hogyha nevet,
fenn az eget
nézi az egyik szemével,
másikkal a földet, hogy fás
és virágos eléggé, vagy
állítson a klímán kicsit,
ha túl szeles.
Napelemes,
egynyári ruhákat visel,
de a gombja, az évelő.
Kétbalkezes,
mindent lever,
összekever
ezt azzal és azt meg ezzel,
aztán mikor kész a rumli,
engem kérdezget, az ott mi?
Egy névelő?
Egy térerő?
Egy szembeszél?
Nem itt született, és ezért
csak egy olyan nyelven beszél,
amin nem lehet hazudni.

Tündérkeresztapám
fegyvert hord rejtve.
Egy kardvirág.
És ha berág,
előrántja, aztán lesz baj.
Nagy galibát
okoz folyton.
Én megfojtom,
csikorogja lila képpel,
és a pipától alig lát,
elveszti a fejét könnyen.
Aztán kinő nyilván megint,
kézenfekvő,
ha egy teknő
vízbe rakja keresztanyám.
Azt beszélik, kezében van
a rettentő
pókhálózat,
és naphosszat
mást se tesz, csak gyanakodik.
Nyugtatom, hogy nincs alapja,
mégis újra elhadarja,
ki volt, na ki?
Persze neki
jelentenek
a fák, súgja a friss, meleg
pletykákat a gombatelep
összes rosszhírű kalapja.



Illusztráció gyerekvershez, kócos mosolyú, szőke tündérkeresztanya és copfos, kalapos tündérkeresztapa áll virágos ruhában, nap és hold alatt.

Bontogatós

A fánk alatt már ott figyel,
fogy egyre így a fegyelem,
nehéz kivárni, és hogy el
ne szökjön, én is figyelem.

Még szól a mennyből angyalok,
még zümmögünk egy dallamost,
amúgy bírom, király dalok,
csak andalog az óra most.

Kiszúrtam, ő az én izém,
az ám, az én akármim az,
szevasz, kacsint felém, hisz én
már ugranék, az szentigaz.

Még nem szabad, még várni kell,
csak énekel a sok rokon,
én felkapom, nem érdekel,
és usgyi árkon-bokrokon.

Idő, megállni tévedés
ma kőbe vésve fél haton,
csilingelés, na végre, és
sietve menvén láthatom!
Lát-ha-tom!


Illusztráció gyerekvershez, feldíszített karácsonyfa csillaggal, alatta karácsonyi ajándékok, szól a Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok.