Ms Littlewood verseskönyve: 2017

Foltok

1.

az otthon az a hely ahol
széthagyod a bugyikat de
utánad senki nem pakol
átvergődsz hétfőről keddre
saját kormos árnyad hussan
saját poros talpad koszol
ahol automatikusan
a wifire csatlakozol

2.

az igazak álmát alussza
minden lelkes és lélektelen
csak a plafonra beázással
színezett arcok félnek velem
lement a föld alfába tovább
nem hasad már a valóság ma
fülbe ült monoton ketyegés
az igazak álmatlansága

3.

éjféli randevú a punnyadással
részemről eddig egy erős talán
sötét van szeretnék már négy fal között
a sétálóutca túloldalán
izmos emberek szaladnak sehova
több liter red bulltól enerváltan
az energiapocsékoló terem
tüskés neonfényű ablakában

4.

gyorsan nyitom ki a szemem
hogy meglássam a tükörben
hogy nézek ki csukott szemmel
alvó arc keretbe törten
álomfoltos halotti maszk
nem volt valami nagy ötlet
várok hátha még felébred
nem próbálom soha többet

5.

tudom hogy valaki figyel
ez biztos nem csak képzelődöm
megfigyel folyton rám figyel
egyre fogy az a kis előnyöm
nyomomban van és engem néz
nem segítenek a testcselek
se álruhák se taxizás
tudom mert valakit figyelek

6.

mindenki ott keres
ahol nem vagyok
mindenki azt akar
amit nem hagyok
sose találják ki
pedig nem nehéz
sose ismerik fel
pedig szembenéz
mindenki azt akar
amit nem hagyok
mindenki ott keres
ahol nem vagyok

7.

miért most miért majd
miért azt miért ezt
kérdezgess csak arra
vigyázz meg ne kérdezd
miért állnak össze
térkövekből jelek
ha elmondanám meg
kéne hogy öljelek

8.

a feketében aludni a legjobb
tapintásra frissen megkötő aszfalt
türelme végtelen sokat tapasztalt
kizárja az álmokat és a hangot
a fekete hőérzete lakályos
földből és vasból áll össze a szaga
beárkol amikor jön az éjszaka
sötétségbe olvad sörénye vánkos

9.

a kultúra cipőben kavics
a házaknak teteje nőtt
nem látni soha az égig
az éjszaka szilvabefőtt
utcánkba szoktak a varjak
a falakon ahol lakok
azok az ijesztő portrék
nem képek hanem ablakok

10.

ma elment a busz előttem
ma az összes ülés nedves
ma a holdnak udvara van
azt mondja meg legyen kedves
hogyan lehetne kivenni
az életemből két hetet
ma mindenki egyhangúlag
nehezményezi létemet

11.

széttaposott gilisztaszag
három napja esik
a szomszédok unalmukban
az ablakból lesik
én állok csak esernyőtlen
kócos vízipálma
azt lesem az ablakunkban
ég-e már a lámpa

12.

ez a kép most élő adás
műsorszór és jelközvetít
két szem hádé térkamerás
hétfő reggel ultrarövid
az agyhullám méla fogak
elrágcsálnak egy fél diót
hólyagvízállásjelentés
és kapcsoljuk a stúdiót

13.

adódik rendszerbe kódolt
lehetőség a tévedésre
új megjegyzés korrektúra
összes változás elvetése
menthetetlen anyag ami
egy jóváhagyott tervbe színt visz
rémlik mintha lett volna itt
még valami kis all you need is

14.

van valami ismerős hang
hozzá száj is gyakran tátog
nyújtózkodok de csak lassan
nagyjából félúton járok
hogyha te is befejezed
majd a tajcsizást és normál
fokozatban mozdulsz felém
odafigyelek mit mondtál

15.

most mondom jól vagyok
dehogy nem csillog gyanúsan
csak hát a hold ragyog
eddig voltam túl jó húsban
nézz rám tök jól vagyok
kimaxolom a klimaxom
amióta otthagyott
ugyan már én nem haragszom

16.

soha ne szeress madarat
nem érdemli és szüksége
sincs rá csak a te kedvedért
mondja legyél inkább kékre
aztán vasszürkére váltó
madártalan égbolt dalt ott
ne várj csak azért mondom mert
jobb ha egy madártól hallod

17.

tanuld meg jó alaposan
hogy kell hogy jó siker nem jár
tudás nélkül váljon vérré
és amikor nagyon megy már
úgy rémlik hogy régebben volt
valami jó benne de mi
van még hátra egy pár éved
talán elég felejteni

18.

atomonként loptam össze
hajszálaimból kitépve
idegszálaimból vágva
nagy az eszmei értéke
ezért szigorúan védett
én védem és előletek
mert ez olyan amit ha kell
mindig magammal vihetek



Egy budapesti park virágágyásában virágokból kirakott mandala, benne különböző színű árvácskák, sárga, lila, piros, közöttük őszi száraz levelek.

Szuperhős

Ha veszélyben van a világ,
ki segít, mondd, ki menti meg?
Nyilván nem lehet akárki.
Mentés-ügyben akárkinek
számít, aki nem szuperhős,
olyan, akit a nép bámul.
Legyen köpenye, ez fontos.
Mert teszem azt, ha például
nincs kenyér, és zsömle sincsen,
rosszul indulna a reggel,
de betoppan kosarával
a csodálatos Pékember!
Ha meg dübörög a tuc-tuc,
a dobhártyád szinte elhalt,
befogja nagy tenyerével
füled a hihetetlen Halk!
És ha rossz a netkapcsolat,
semmi sem dob már a kedven,
csak ha jön az igazság- és
sávszélesség-osztó Netmen!
Ha a kasszánál még eléd
tolakodnak tizenketten,
repül a segítségedre
az erős Szupermarketmen!
Nekem sajnos nincs köpenyem,
de majd úszásórán adnak.
Fenn lakom a hegyen viszont.
Most szólok, csak egy maradhat.


Naruto fanart, három Konoha anbu shinobi három tagú formációban bevetésen, állatos maszkban, szürke és fekete egyenruhában, kunai a kézben.

Környezetismeret

dehogy unalmas
igazi kaland
nézd ott az égen
egy csorda galamb
tágul a fejed
és jól is mulatsz
figyeld meg szépen
egy falka kukac
ahol a poros
dűlőút letér
jobbra a mezőn
egy gulya egér
maradj már nyugton
észre sem veszed
pedig ott úszik
egy konda keszeg
nem hiszem el hogy
nem jut eszedbe
az vajon mi ott
egy banda lepke
az ember vidám
és büszke is mer’
magabiztosan
környezetismer



Szomorú, lila ruhás hölgy denevér kalapban és éticsiga barátja beszélgetnek digitális vízfestményen, zöld háttér előtt, valahol a természetben.

Szakma

megyeget a magam elé nézés
mindegy már ülve fekve vagy állva
bedolgoztam magam a szakmába
úgy nézek hogy az már életérzés

nem kell forgatnom magától svenkel
annyira hogy ha az idő tiszta
ellátok a köldökömig s vissza
bizony és már bandzsítani sem kell

csak a pislogáshoz kell kis erő
mert egy képzett szemhéj nyugisan int
itt az ideje hogy befussak mint
professzionális semmittevő


Tiszta, napfényesen kék, derült nyári égbolton fekete madarak, seregélyek vagy varjak repülnek csapatban fehér, szórványos gomolyfelhők előtt.

Napsütésre

nem vekkerre
elheverve
nincs ki intsen
kelj fel gyorsan
ne légy kerge
vajon merre
kerekítsem
időm szálát
fel ne bontsam
naptengerbe
álmos kincsem
belemostam
holnap nincsen
tegnap sincsen
csak a most van


Digitális akvarellen ágyban, dunyha alatt lustálkodó ember hasára süt a nap a fényes ablakból, csak a csupasz talpai látszanak ki a paplan alól.

Madárévek

Szálltak az évek szárnyas madárévek
gyors fecske és pinduri ökörszem
egymás után szálltak el fölöttem
volt gyászos károgás és volt sok ének

volt karmos sas és kakukkmódra hamis
nemes kócsag és kopott kis veréb
nem is tudom már mindnek a nevét
és hát a madarak potyogtatnak is

belepett fehéren mint a puha hó
a gonoszság csak egy réteg guano
minden fintorgásról a szag tehet

de a kéreg alatt valahol mélyen
ahova egy évig tart hogy elérjen
a fény ott még szeretlek titeket


Digitális vízfestményen idős, kontyos hölgy ül szigorú tartással a parkban egy padon, rajta fényes fülbevaló és nyaklánc, oldalán két fehér galamb.

Dalszöveg

1.

Kit érdekel, ha menet közben kimész,
kint nincs semmi. Itt viszont mozgásba
hozunk egyet és mást, vagy egymást, ha
beindul, sose áll le. Soha. Kis ész

persze nem ártana, hogy ne döfj tollat
a szívedbe, te tök. Az halálos,
ez pedig csak egy vicc. Ég a város,
de semmi komoly, újjáépül holnap,

hogy felgyújthassuk megint. Menj előre,
én addig verset kerítek belőle.
Ja, nem mondtam, hiába rezegtem

negyven napig, nem a lábamban érzem
sajnos a sorsot, mikor útra készen
mennék én is. Hanem a kezemben.

2.

Mennék én is. Ha nem, a kezemben
robban fel a hang, és meghallom, mit mond,
annyit, hogy ding dong ding dong ding dong ding dong,
harangzúgás a nyúltaggyal szemben,

ez a nagy titok, hát kösz, most tudom.
Nem maradt más, lődd ki magad az űrbe,
indulás előtt alaposan tűrd be
a szkafandert, mert túl a spektrumon

szél fúj. Találsz ott egy fényes nadrágot.
Nem hordani, hanem zászlónak. Látod,
milyen szépen lobog. Beszerveztem

a CIA-t, hogy aki csak beintett,
míg tartom, lője le. Máshogy szerinted
szólna a csend? Ha most leteszem, nem.

3.

Szólna a csend. Ha most leteszem, nem
dobolna, ahogy szokott, csak halk zenét
játszva szédítene, hogy ha a nevét
kitalálom, ő lesz a szerelmem.

Mi egymásnak adjuk mindenünket.
Ő ízlést, hozzá pénzt, na meg egy fessen
ható füldugót, hogy velem lehessen
örökre. Már nem érzem, hogy büntet

a hallgatásával, de ha itt bent
feldúsul a vákuum, hagyok mindent
a francba. Nincs több játszma, nincs csenevész

együttérzés, nincs pantomim-darab.
Kitépem magamból. Úgy hamarabb
derül ki, mitől zümmög ez az egész.

4.

Derül ki. Mitől zümmög ez az egész
döglött város, mint a tavaszi rét?
Négy szél csiszolta csontig a szívét,
most már repülhet, aki elég merész,

de kérjük, ne hagyja el a földet. Szem
kinyit, most. Ez egy parancs, nem kérés.
Körbenézek, merre fúj a szél, és
felengedem a léggömbbé vált kezem.

Ez lesz a jel. Háromra mindenki
elégedjen meg. Aztán hirdetni
megyek az igét, izét, vallást, izmust,

még nem döntöttem, mit alapítsak.
Vagy teremtsek előbb? Mondjuk így? Csak
valami dalt? Amit nem lehet? Ritmust?

5.

Valami dalt, amit nem lehet ritmust
színlelve lalázni, vonítva csak,
azt csináljunk. Az élet túl vacak,
gyertek, ti tudtok pár hatékony rítust,

kitágult bőrű, szőrös hónaljú nők,
kisebb istenei a világnak.
Vegyetek tollboát, égi lángnak
hiszik majd, csak attól fognak hinni ők,

én viszont tudom. Ti megpróbáltátok.
Más lett belőle, nem a ti hibátok,
már az is csoda, hogy lett akármi.

Indokolatlan színű rúzsok anyja,
segíts meg, a mindennapi szart hagyd ma
ütve elkezdeni. Vagy lezárni.

6.

Ütve elkezdeni. Vagy lezárni
rúgva. Ne legyen szép se. Legyen durva.
Vágjon állcsúcson. Horzsoljon fel murva.
Nem, ne forrjon össze. Csak lazán. Mi

bírjuk, ha vér áll az utcán térdig.
A kegyetlenség része a projektnek.
Azok a senkik, akik még nevetnek,
csak azért csinálják, mert nem értik,

hogy nekünk, vadászoknak nincs problémánk,
csak megoldásunk. Hozzád szólunk, nézz ránk,
diktáljuk, írd, alfa, bravo, charlie,

üres mosoly, éhes szív ha megszakad,
parancsunk, hogy ragasztani nem szabad,
csak kivárni, összeáll-e bármi.

7.

Csak kivárni, összeáll-e bármi
abból a rengeteg cuccból, amink van,
ennyi a dolgunk. Pakolni unottan,
rendezgetni, óvni, átszámolni,

hogy van benzinünk és autópályánk,
van lila bogyónk és feketelyukunk,
van tizenhárom csatornányi szarunk,
van gyorsbüfénk, hogy gyűljön a háj ránk,

van vékony jegünk, mosolygós nyarunk,
klassz bűneink, amiket nem adunk,
van zenekarunk is, forróvizes tust

húz, a hajunk, fejünk, agyunk leég,
van életünk, ez itt, látod, elég
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

8.

Csak belehallgatni, hogy hol tart épp most
a sztori, amit egy régi nyáron
kezdtünk el, evezőn és gitáron,
az lenne a jó. Hagyjuk el a várost

időn és téren át, jobbra letérni,
úszni a holdig, és megérkeztünk.
Ha nincs ott semmi, hibás a tesztünk,
vagy tegnap volt új nap, és ez egy régi

megint. Hiába jöttünk, azt kell hinnem.
Na nem mintha ne cserélném el minden
holnapomat egy tegnapért, viszont

nem találom, hová bújt el a porban.
A megkövült lábnyom talán még ott van,
próbáld mezítláb. Hátha rálépsz pont.

9.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont.
Legyen egy park. A lábujjaidat ásd
le. Eressz gyökeret. Szívd fel a tudást,
hogy épül a homokból hús és csont.

Próbáld bakancsban, hátha belerúgsz.
Legyen egy utca. Olvadt kátrány szaga,
süppedő nappal, ragacsos éjszaka.
Ne küzdj ellene, amikor lehúz.

Legyen ez a kertünk. Sár, beton vagy por.
Kettő már tömeg, ha összegyűlt, akkor
kell napfényben énekelni, és front

idején eső hangjára ringani,
hogy földből, aszfaltból keljen ki, ami
karcol és piszkos, törvényt és észt bont.

10.

Karcol és piszkos. Törvényt és észt bont.
Nehogy zsebre rakd, mert kirágja magát.
Hol szedted össze? Ő akaszkodott rád
valami rossz környéken, mi? Kész, gond

lesz belőle, ez mindig bosszút áll.
Elvesztetted egy híd alatt a szíved?
Mit kerestél ott? Tökéletes rímet?
Vagy csak nyulat kergetni indultál?

Érintsd meg, milyen hideg a bőre.
Ásd el mélyre és menekülj tőle,
ha most eldobod, másik gazdát szerez.

Sziszeg rád és a cipődre vizel.
Villás a nyelve, csak abban hiszel
mégis, amit az értelemnek nevez.

11.

Mégis. Amit az értelemnek nevez
mindenki, abban van valami jó.
Kell lennie. Lakás, autó, hajó,
víkend, ilyesmi. Engem miért nem vesz

meg senki? Kiárusítanám magam.
Ez egy hirdetés. Torzó, megkímélt
állapotban. Ha kell, küldj egy e-mailt.
Kimosom a hajamból a számtalan

előzmény szagát is. Tudom, szokatlan
ötlet, hogy standard postai csomagban
érkezik, aki meg sem született.

Van kérdés? Miért van? Húzd be a fogad,
úgy majd téged is kerekre nyalogat
minden nyelv. Minden kérdés felelet.

12.

Minden nyelv, minden kérdés, felelet
egy irányba mutat. Á, nem vagy te szörny,
csak tanuld már meg, hogy hajolj, de ne törj.
Át a falon. Csak a térfeledet

nézd, el ne szökjön az identitás.
Itt önmagad lehetsz, nem kell, hogy hazudj,
ugyan már, ne kényeskedj, éppen csak úgy
legyél magad, hogy az valaki más.

Kivé válsz ma? Keress netes fényképen
mintát. Ha halállá, nyugodj békében.
Ha emberré, alkoss egy szigetet.

Ha eredővé, mozgasd a világot,
és ölts formát, mert csak hangokat látok,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet.

13.

Ha elképzelem mondjuk, mi lehet
a múltban most, ahogy hagytuk... hát, elég
nagy kupi. Mai fejjel száz százalék,
hogy lekapcsolnám a szebb színeket

távozás előtt, feltekerném a
vécépapírt, és a maradékokat
is kikotornám, ne terjengjen rohadt
szag. Idegesít, miért nem néma,

mint egy múzeum. Hátra és vissza
pendlizek, már az sem mindig tiszta,
hogy hol vagyok. Pedig semmi sem szögez

oda, csak az óvodai jelem,
és ha zavaros, melyik a jelen,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.

14.

Tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez
még nem a halál. Színek nincsenek
ugyan többé, fekete zaj recseg
az ajtón túl, régi bakelitlemez,

vagy csak a téli álmodból kelteget
valami határtalan és szabad.
Benyitnál, de nem bízod el magad,
hiszen már tíz éve ismételgeted,

mióta a fejed lágya benőtt,
hogy az éjjel a napkelte előtt
legsötétebb, mint egy dadogós színész.

Az a kérdés, hogy kiút vagy lomtár.
Tényleg nem nézed meg? Pedig mondd már,
kit érdekel, ha menet közben kimész?

+1

Kit érdekel, ha menet közben kimész.
Mennék én is, ha nem a kezemben
szólna a csend. Ha most leteszem, nem
derül ki, mitől zümmög ez az egész

valami dalt, amit nem lehet ritmust
ütve elkezdeni vagy lezárni,
csak kivárni, összeáll-e bármi,
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont,
karcol és piszkos, törvényt és észt bont,
mégis, amit az értelemnek nevez

minden nyelv, minden kérdés, felelet,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.



Színes digitális fotó egy koncert fénytechnikájáról, az állványzatról reflektorok, effekt lámpák, lézerek világítják meg a színpadot és a nézőket.

Napfogyatkozás

Ha a Nap egyszer elmegy pihenni,
nem csak ahogy tegnap, pár rövid szuszra,
hanem amíg magát ki nem alussza
teljesen, tök sötét lesz, ilyen, ni,

mint most a fejem belsejében, csak
nagyobb, és mindenki elemlámpával
kezében szidja, hogy ez bizony rávall,
fogja magát, és bolond mód felcsap

holdnak, csak este fénylik borús tája,
ha le nem kési azt is a lustája,
morogják az eget lesve, és ott

ijedeznek a sok éjjeli lénytől,
míg megjön a gondnok a földszint négyből
kicserélni a biztosítékot.


Éjszakai lakótelep világító ablakokkal digitális rajzon, az ég sötét, csak egy hatalmas, foglalat nélküli villanykörte világít a lila felhők felett.

Tündér

Tündérkeresztanyám
mosolya kócos.
Ültet, metsz, ás,
és fullextrás
hintót nevel a dísztökből.
Lágy hegyomlás,
hogyha nevet,
fenn az eget
nézi az egyik szemével,
másikkal a földet, hogy fás
és virágos eléggé, vagy
állítson a klímán kicsit,
ha túl szeles.
Napelemes,
egynyári ruhákat visel,
de a gombja, az évelő.
Kétbalkezes,
mindent lever,
összekever
ezt azzal és azt meg ezzel,
aztán mikor kész a rumli,
engem kérdezget, az ott mi?
Egy névelő?
Egy térerő?
Egy szembeszél?
Nem itt született, és ezért
csak egy olyan nyelven beszél,
amin nem lehet hazudni.

Tündérkeresztapám
fegyvert hord rejtve.
Egy kardvirág.
És ha berág,
előrántja, aztán lesz baj.
Nagy galibát
okoz folyton.
Én megfojtom,
csikorogja lila képpel,
és a pipától alig lát,
elveszti a fejét könnyen.
Aztán kinő nyilván megint,
kézenfekvő,
ha egy teknő
vízbe rakja keresztanyám.
Azt beszélik, kezében van
a rettentő
pókhálózat,
és naphosszat
mást se tesz, csak gyanakodik.
Nyugtatom, hogy nincs alapja,
mégis újra elhadarja,
ki volt, na ki?
Persze neki
jelentenek
a fák, súgja a friss, meleg
pletykákat a gombatelep
összes rosszhírű kalapja.



Kócos mosolyú, szőke tündérkeresztanya és copfos, kalapos, fegyverként kardvirágot rejtegető tündérkeresztapa áll virágos ruhában, nap és hold alatt.

Bontogatós

A fánk alatt már ott figyel,
fogy egyre így a fegyelem,
nehéz kivárni, és hogy el
ne szökjön, én is figyelem.

Még szól a mennyből angyalok,
még zümmögünk egy dallamost,
amúgy bírom, király dalok,
csak andalog az óra most.

Kiszúrtam, ő az én izém,
az ám, az én akármim az,
szevasz, kacsint felém, hisz én
már ugranék, az szentigaz.

Még nem szabad, még várni kell,
csak énekel a sok rokon,
én felkapom, nem érdekel,
és usgyi árkon-bokrokon.

Idő, megállni tévedés
ma kőbe vésve fél haton,
csilingelés, na végre, és
sietve menvén láthatom!
Lát-ha-tom!


Vízfestékkel készült, feldíszített karácsonyfa csillaggal tetején, alatta karácsonyi ajándékok, szól a Mennyből az angyal eljött hozzátok, pásztorok.