Ms Littlewood verseskönyve: február 2017

Dalszöveg

1.

Kit érdekel, ha menet közben kimész,
kint nincs semmi. Itt viszont mozgásba
hozunk egyet és mást, vagy egymást, ha
beindul, sose áll le. Soha. Kis ész

persze nem ártana, hogy ne döfj tollat
a szívedbe, te tök. Az halálos,
ez pedig csak egy vicc. Ég a város,
de semmi komoly, újjáépül holnap,

hogy felgyújthassuk megint. Menj előre,
én addig verset kerítek belőle.
Ja, nem mondtam, hiába rezegtem

negyven napig, nem a lábamban érzem
sajnos a sorsot, mikor útra készen
mennék én is. Hanem a kezemben.

2.

Mennék én is. Ha nem, a kezemben
robban fel a hang, és meghallom, mit mond,
annyit, hogy ding dong ding dong ding dong ding dong,
harangzúgás a nyúltaggyal szemben,

ez a nagy titok, hát kösz, most tudom.
Nem maradt más, lődd ki magad az űrbe,
indulás előtt alaposan tűrd be
a szkafandert, mert túl a spektrumon

szél fúj. Találsz ott egy fényes nadrágot.
Nem hordani, hanem zászlónak. Látod,
milyen szépen lobog. Beszerveztem

a CIA-t, hogy aki csak beintett,
míg tartom, lője le. Máshogy szerinted
szólna a csend? Ha most leteszem, nem.

3.

Szólna a csend. Ha most leteszem, nem
dobolna, ahogy szokott, csak halk zenét
játszva szédítene, hogy ha a nevét
kitalálom, ő lesz a szerelmem.

Mi egymásnak adjuk mindenünket.
Ő ízlést, hozzá pénzt, na meg egy fessen
ható füldugót, hogy velem lehessen
örökre. Már nem érzem, hogy büntet

a hallgatásával, de ha itt bent
feldúsul a vákuum, hagyok mindent
a francba. Nincs több játszma, nincs csenevész

együttérzés, nincs pantomim-darab.
Kitépem magamból. Úgy hamarabb
derül ki, mitől zümmög ez az egész.

4.

Derül ki. Mitől zümmög ez az egész
döglött város, mint a tavaszi rét?
Négy szél csiszolta csontig a szívét,
most már repülhet, aki elég merész,

de kérjük, ne hagyja el a földet. Szem
kinyit, most. Ez egy parancs, nem kérés.
Körbenézek, merre fúj a szél, és
felengedem a léggömbbé vált kezem.

Ez lesz a jel. Háromra mindenki
elégedjen meg. Aztán hirdetni
megyek az igét, izét, vallást, izmust,

még nem döntöttem, mit alapítsak.
Vagy teremtsek előbb? Mondjuk így? Csak
valami dalt? Amit nem lehet? Ritmust?

5.

Valami dalt, amit nem lehet ritmust
színlelve lalázni, vonítva csak,
azt csináljunk. Az élet túl vacak,
gyertek, ti tudtok pár hatékony rítust,

kitágult bőrű, szőrös hónaljú nők,
kisebb istenei a világnak.
Vegyetek tollboát, égi lángnak
hiszik majd, csak attól fognak hinni ők,

én viszont tudom. Ti megpróbáltátok.
Más lett belőle, nem a ti hibátok,
már az is csoda, hogy lett akármi.

Indokolatlan színű rúzsok anyja,
segíts meg, a mindennapi szart hagyd ma
ütve elkezdeni. Vagy lezárni.

6.

Ütve elkezdeni. Vagy lezárni
rúgva. Ne legyen szép se. Legyen durva.
Vágjon állcsúcson. Horzsoljon fel murva.
Nem, ne forrjon össze. Csak lazán. Mi

bírjuk, ha vér áll az utcán térdig.
A kegyetlenség része a projektnek.
Azok a senkik, akik még nevetnek,
csak azért csinálják, mert nem értik,

hogy nekünk, vadászoknak nincs problémánk,
csak megoldásunk. Hozzád szólunk, nézz ránk,
diktáljuk, írd, alfa, bravo, charlie,

üres mosoly, éhes szív ha megszakad,
parancsunk, hogy ragasztani nem szabad,
csak kivárni, összeáll-e bármi.

7.

Csak kivárni, összeáll-e bármi
abból a rengeteg cuccból, amink van,
ennyi a dolgunk. Pakolni unottan,
rendezgetni, óvni, átszámolni,

hogy van benzinünk és autópályánk,
van lila bogyónk és feketelyukunk,
van tizenhárom csatornányi szarunk,
van gyorsbüfénk, hogy gyűljön a háj ránk,

van vékony jegünk, mosolygós nyarunk,
klassz bűneink, amiket nem adunk,
van zenekarunk is, forróvizes tust

húz, a hajunk, fejünk, agyunk leég,
van életünk, ez itt, látod, elég
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

8.

Csak belehallgatni, hogy hol tart épp most
a sztori, amit egy régi nyáron
kezdtünk el, evezőn és gitáron,
az lenne a jó. Hagyjuk el a várost

időn és téren át, jobbra letérni,
úszni a holdig, és megérkeztünk.
Ha nincs ott semmi, hibás a tesztünk,
vagy tegnap volt új nap, és ez egy régi

megint. Hiába jöttünk, azt kell hinnem.
Na nem mintha ne cserélném el minden
holnapomat egy tegnapért, viszont

nem találom, hová bújt el a porban.
A megkövült lábnyom talán még ott van,
próbáld mezítláb. Hátha rálépsz pont.

9.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont.
Legyen egy park. A lábujjaidat ásd
le. Eressz gyökeret. Szívd fel a tudást,
hogy épül a homokból hús és csont.

Próbáld bakancsban, hátha belerúgsz.
Legyen egy utca. Olvadt kátrány szaga,
süppedő nappal, ragacsos éjszaka.
Ne küzdj ellene, amikor lehúz.

Legyen ez a kertünk. Sár, beton vagy por.
Kettő már tömeg, ha összegyűlt, akkor
kell napfényben énekelni, és front

idején eső hangjára ringani,
hogy földből, aszfaltból keljen ki, ami
karcol és piszkos, törvényt és észt bont.

10.

Karcol és piszkos. Törvényt és észt bont.
Nehogy zsebre rakd, mert kirágja magát.
Hol szedted össze? Ő akaszkodott rád
valami rossz környéken, mi? Kész, gond

lesz belőle, ez mindig bosszút áll.
Elvesztetted egy híd alatt a szíved?
Mit kerestél ott? Tökéletes rímet?
Vagy csak nyulat kergetni indultál?

Érintsd meg, milyen hideg a bőre.
Ásd el mélyre és menekülj tőle,
ha most eldobod, másik gazdát szerez.

Sziszeg rád és a cipődre vizel.
Villás a nyelve, csak abban hiszel
mégis, amit az értelemnek nevez.

11.

Mégis. Amit az értelemnek nevez
mindenki, abban van valami jó.
Kell lennie. Lakás, autó, hajó,
víkend, ilyesmi. Engem miért nem vesz

meg senki? Kiárusítanám magam.
Ez egy hirdetés. Torzó, megkímélt
állapotban. Ha kell, küldj egy e-mailt.
Kimosom a hajamból a számtalan

előzmény szagát is. Tudom, szokatlan
ötlet, hogy standard postai csomagban
érkezik, aki meg sem született.

Van kérdés? Miért van? Húzd be a fogad,
úgy majd téged is kerekre nyalogat
minden nyelv. Minden kérdés felelet.

12.

Minden nyelv, minden kérdés, felelet
egy irányba mutat. Á, nem vagy te szörny,
csak tanuld már meg, hogy hajolj, de ne törj.
Át a falon. Csak a térfeledet

nézd, el ne szökjön az identitás.
Itt önmagad lehetsz, nem kell, hogy hazudj,
ugyan már, ne kényeskedj, éppen csak úgy
legyél magad, hogy az valaki más.

Kivé válsz ma? Keress netes fényképen
mintát. Ha halállá, nyugodj békében.
Ha emberré, alkoss egy szigetet.

Ha eredővé, mozgasd a világot,
és ölts formát, mert csak hangokat látok,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet.

13.

Ha elképzelem mondjuk, mi lehet
a múltban most, ahogy hagytuk... hát, elég
nagy kupi. Mai fejjel száz százalék,
hogy lekapcsolnám a szebb színeket

távozás előtt, feltekerném a
vécépapírt, és a maradékokat
is kikotornám, ne terjengjen rohadt
szag. Idegesít, miért nem néma,

mint egy múzeum. Hátra és vissza
pendlizek, már az sem mindig tiszta,
hogy hol vagyok. Pedig semmi sem szögez

oda, csak az óvodai jelem,
és ha zavaros, melyik a jelen,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.

14.

Tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez
még nem a halál. Színek nincsenek
ugyan többé, fekete zaj recseg
az ajtón túl, régi bakelitlemez,

vagy csak a téli álmodból kelteget
valami határtalan és szabad.
Benyitnál, de nem bízod el magad,
hiszen már tíz éve ismételgeted,

mióta a fejed lágya benőtt,
hogy az éjjel a napkelte előtt
legsötétebb, mint egy dadogós színész.

Az a kérdés, hogy kiút vagy lomtár.
Tényleg nem nézed meg? Pedig mondd már,
kit érdekel, ha menet közben kimész?

+1

Kit érdekel, ha menet közben kimész.
Mennék én is, ha nem a kezemben
szólna a csend. Ha most leteszem, nem
derül ki, mitől zümmög ez az egész

valami dalt, amit nem lehet ritmust
ütve elkezdeni vagy lezárni,
csak kivárni, összeáll-e bármi,
csak belehallgatni, hogy hol tart épp most.

Próbáld mezítláb, hátha rálépsz pont,
karcol és piszkos, törvényt és észt bont,
mégis, amit az értelemnek nevez

minden nyelv, minden kérdés, felelet,
ha elképzelem mondjuk, mi lehet,
tízből úgy nyolcszor arra jutok, hogy ez.



Illusztráció vershez, színes digitális fotó koncert fénytechnikájáról, állványzatról reflektorok, effekt lámpák, lézerek világítják meg a színpadot.