A séfúr (népmese)

Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy szegénylegény.
Olyan szegény vót, hogy huszadika után csak hamuba sült pogácsát evett, pedig szerette a gorgonzolás-édesköményes croquembouche-t is.
Útra kelt hát, hogy megpróbálja a szerencséjét. Ment, mendegélt, de a perspektíva csak nem iparkodott kitárulni előtte. Igen bucsálódott, vakaródzott, kaparódzott, de mit vót mit tenni, benevezett egy valóságsóba.
Még be se lépett a valóságsó kapuján, útját állta egy iromba nagy melák ember lila gúnyában. A szegénylegény elrémült tőle. Hát még mikor az órjás elrikkantotta magát.
- A mai adásban három különösen izgalmas próbát kell kiállnotok! A zsűritagok kedvenc ételeit kell elkészítenetek. Óra... indul!
- No, ez ippeg kedvemre való – gondolta a szegénylegény, és nekilátott a belugalencsés szakajtóban turkálni. De még mielőtt kimérhetett volna huszonkét dekagrammot, megriasztotta egy csupa fehérbe öltözött lúdvérc.
- Hej, ez is csak úgy készül, mint a Luca széke.
- Iszen séfúr, csinálnám én, de milyen már a gratinírozott fésűkagyló beurre blanc nélkül?
- Szerencséd, hogy séfúrnak szólítottál, különben kiszavaztalak volna világ csúfjára – mondta a késértet, és a köténye zsebéből előhúzott egy varázsdiót. Odavetette a legénynek, oszt odébbállt.
Hát uramfia! A diócskában benne vót a beurre blanc, de olyan, hogy jobbat még az üveghegyen túl sem esznek! A szegénylegény meg is nyerte az első fordulót. Fejébe tették a puklis süveget.
Jött a második étek. A legény nagy kínban vót, hogy csinálja, mint csinálja. Épp azon vót, hogy ki kéne nyomni az egészet szifonból, oszt áldja-vigye, amikor megugrasztotta egy morcsos vénember.
- Mit szerencsétlenkedel, te, emberizink?
- Én bizony csak a wagyúmat szuvidálom itten, öregapám.
- No, azt szuvidálhatod napestig. Bágátell.
- De iszen ha aranyból lenne!
Az öregember erre a zsebébe nyúlt, és kivett egy fóliát. Hát nem csupa aranyból vót? Ehetőből. No, a legény sem vót rest, hamarjában átértelmezte a fogást, oszt Isten neki, fakereszt, vitte is a zsűriasztalhoz nagy büszkén.
Megint csak első lett. A fityfiritty kalpag mellé rája húztak egy aranyos lajbit is. De még hátra vót az utolsó forduló. De ez már olyan ménkű nehéz vót, hogy a legény csak vakarta a fejét, mint a kántor kutyája pünkösd napján.
- Mit búslakodsz, te szegényember? – kérdezte tőle egyszer csak egy beszélő medve.
- Hej, gasztroblogger úr, az se tudom, hol áll a fejem.
- Ne búsulj, megmondom én, mit csinálj. Mikor béhajtanak titeket az alapanyagokért abba a kis szobába, eszeden legyél. A harmadik sarokban, a harmadik polc alatt, a harmadik csöbörben találsz egy cseszle kis halacskát. Lesznek ott potykák, harcsák, csukák, de te csak a legkisebb, legványadtabb halat válaszd.
A szegénylegény így is tett. Alig ért vissza a pulthoz, amikor megszólal a halacska.
- Én bizony a csodatévő aranyhal vagyok.
- Ejnye, ilyet még az öregapám se látott. No, aranyhal, én most blansírozlak téged.
- Ej, de nagy ökör vagy, te szegénylegény. Minek fáradnál, ha egyszer idekívánhatsz bármit?
A legény belátta, hogy ebben van valami. Amint kimondta, a pulton termett egy vájling bouillabaisse medvehagymás croutonnal és ehető virágokkal.
A zsűri könnyes szemmel kóstolgatta. A szegénylegény maga is séfúr lett egycsapásra.
Csárdát nyitott a határba. De az olyan csárda vót, hogy még a bergengóciai császár is oda járt früstökölni.
Csak egy baj vót vele, hogy a szegénylegénynek hiányoztak a megszokott ízek. Mit vót mit tenni, julienne-re vágta a hamuba sült pogácsát, beszúrkodta a créme brulée tetejibe, oszt kitálalta egy kevés rebarbaramártással. Hamarosan lett neki csillaga is.


Illusztráció egyperces felnőtt népmeséhez, konyhafőnök áll fehér, aranygombos séf kabátban és szakácssapkában, arany tálcával kezében egy vetélkedőn.


Megjegyzések