Gömb

A standard méterrudat messze, Párizsban őrzik.
Kell egy tökéletes mérték. Se kurtább, se hosszabb.
A tökéletes gömböt pedig itt, Budapesten.
Sőt. Még nagyobb titok, amit meg kell most, hogy osszak.
Nálam van. Igen, itt, rajtam. Az etalon maga.
A kerek csoda. Nem hasonlít szívre, se cseppre.
A forma, amiről a jóisten az ötletet
nyúlta, mikor ezt a sok bolygót megteremtette.
Nem is lett valami fényes. Mert ott a domborzat.
Az bezavar. Csupa kis szöglet, hegy, völgy, víz meg hó.
Nem testesíti meg a gömbség esszenciáját.
Nem áramvonalas, mint a félig szopott negró.
Szóval az enyém jobb. És töklámpást láttál-e már?
Az közelít. Mint kísérlet, tisztelem és értem,
viszont van, amelyikre rámegy a női sapka.
Az enyémre kizárt. Persze már megszoktam, rég nem
próbálgatom, minek. Szép a férfi is. Egyébként
ma, engedve a vébészervezői nyomásnak,
pont felkerestek a nagyobb focilabda-gyártók,
ne legyen megint blamázs, hogy kontármód tojásdad.
De én nem adom. Még kell nekem. Bár az nem kizárt,
hogy egyszer majd a tudományra hagyományozom.
Mert kell egy tökéletes mérték. Hadd legyen nekik.
Sima, egzakt, mint a többi idom, forma, fazon.
Addig nézem a holdvilágot. Rokon, hát helló,
hogy hasonlítunk! Csak az enyém egy kicsit nagyobb,
és nincsen fogyó ciklusa, nincsen kiflisedés.
Egyszer felkelt, és azóta ragyog, egyre ragyog!



Illusztráció gyerekvershez, a Nap sugaraival megvilágított világűrben a Földre mosolyog a Hold arca, körülette két űrhajó köröz leszállásra várva.

Megjegyzések